Idén először a bankoknak kötelezően értesíteniük kell ügyfeleiket, ha a korábbi fizetési szokásaik alapján olcsóbb számlacsomagot tudnak kínálni számukra.
Október 31-ig teljeskörű ügyfél-átvilágításon kell átesnie a bankszámlával, illetve önkéntes pénztári, befektetési szolgáltatói vagy életbiztosítási szerződéssel rendelkező ügyfeleknek. Az MNB egyeztetései nyomán a legjelentősebb bankok bővített ügyintézői létszámmal végzik el az ügyfél-átvilágítást a fölösleges várakozás elkerülése érdekében.
A pénzügyi intézmények egy módosított jogszabály alapján 2019. június végétől írásban - vagy a konkrét ügyfélszerződésekben meghatározott módon, pl. elektronikus levélben, netbanki üzenetben stb. - tájékoztatást küldtek azoknak a fogyasztóknak vagy vállalati ügyfeleiknek, akik még nem végezték el a pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni törvény (Pmt.) által előírt teljeskörű azonosításukat. Erre a pénzügyi rendszer és valamennyi ügyfél biztonsága érdekében van szükség.
Csak azoknak kell adataikat egyeztetniük, akik 2017. június 26. előtt kötöttek pénzügyi szerződést, és akikről pénzügyi intézményük időközben nem szerezte be a hiányzó adatokat (pl. mert nem személyesen intézték ügyeiket bankfiókjukban). Az elmúlt hónapokban kizárólag ők kaptak értesítést, a többieknek nincs teendőjük. Számos intézménynél az azonosítási adatok nemcsak személyesen, de intézménytől függően postán, elektronikus levélben, esetleg netbankon, vagy élő videóbankon keresztül is megadhatók. Érdemes előzetesen tájékozódni az adott pénzügyi intézmény honlapjain, telefonos ügyfélszolgálatain az azonosítás lehetséges módjairól.
Az adategyeztetésnek legkésőbb 2019. október 31-ig meg kellene történnie törvény szerint, ám az ügyintézést nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni. Amíg a teljeskörű azonosításra nem kerül sor, az adott ügyfél nem kezdeményezhet új pénzügyi tranzakciót számláján. E korlátozás viszont - amely nem érinti a hiteltörlesztéseket, hatósági átutalásokat és az inkasszót -később is azonnal feloldható, amint megadja hiányzó adatait.
Az adott pénzügyi intézmény az azonosítás során lemásolja a fogyasztó lakcímét és személyazonosságát igazoló fényképes okmányokat, s elkéri az esetleg még hiányzó személyes adatait. Az ügyfélnek írásban nyilatkozni is kell arról, hogy kiemelt közszereplőnek - annak közeli hozzátartozójának, közeli kapcsolatban álló személynek - minősül-e (elsődlegesen a politikusok, magas beosztású állami vezetők, diplomaták tartoznak e körbe.)
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A gazdasági társaságoknál a cég nevében rendelkezésre jogosultak, illetve képviselők személyi és lakcím okmányát kell lemásolni, közölni kell a vállalkozás adószámát (ha nincs még nyilvántartva), és ki kell tölteni egy, a korábbinál részletesebb tényleges tulajdonosi nyilatkozatot.
Az azonosítási kötelezettség a banki folyószámlával rendelkezők mellett a hazai székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkező önkéntes egészség- és nyugdíjpénztárak, befektetési szolgáltatók, s életbiztosítók ügyfeleire is vonatkozik.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







