Az alacsonyabb limitek módosítása sok esetben ingyenes, magasabb készpénzfelvételi keretnél viszont már több száz, sőt akár 1300–1400 forintos díjjal is számolni kell.
Egyetlen év leforgása alatt a top márkák dizájner kézitáskáinak az értéke átlagosan 13 százalékkal emelkedett, ami a tavalyi év sztárbefektetésévé repítette a ridikülöket. Csúnyán megverve ezzel az olyan klasszikus alternatív befektetési eszközöket, mint például a bélyeg, a művészeti alkotások vagy a ritka érmék szentháromsága.
Amíg a legtöbb tehetős ember szívesen fekteti vagyonát művészeti alkotásokba, bélyegekbe, rendkívüli numizmatikai értékkel bíró érmékbe ezek időtállósága okán, most úgy látszik, hogy egy új befektetési trónkövetelő futott be az eddigi versenyzők közé, méghozzá egy, az előbbieknél sokkal praktikusabb és stílusosabb árucikk,
Igen, nem elírásról van szó, léteznek ugyanis olyan dizájnermárkák, amik annyira ritkák, és akkora népszerűségűek, hogy az értékük gyakorlatilag sokszorosan nagyobb mértékben növekedhet, mint például a klasszikus értelemben vett befektetési tárgyaknak.
2019-ben például 12 hónap leforgása alatt egyes dizájner kézitáskák értéke 13 százalékkal emelkedett átlagosan, ami jóval meghaladta a befektetők által általában preferált tárgyak értéknövekedését - derült ki a Knight Frank friss művészetipiac-kutatásából.
A kézitáskák egy év alatti 13 százalékos értéknövekedése után ugyanis bőven lemaradva kullogtak a második helyen a ritka bélyegek, amik 12 hónap alatt csupán 6 százalékkal tudták átlagosan növelni értéküket, míg a klasszikus értelemben vett művészeti alkotásoknak a dobogó harmadik fokán be kellett érniük 5 százalékkal, fej-fej mellett a ritka viszkikkel.
A jelentés szerint egyes dizájner kézitáskák igencsak népszerűek mostanság a befektetők körében, ezek a felsőkategóriás luxustáskák ugyanis egyfajta státuszszimbólumként is funkcionálnak. Így történhet meg az, hogy
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A topmárkák ráadásul időről időre direkt előrukkolnak kifejezetten gyűjtői darabokkal, amiket aukciókon értékesítenek. Ezzel is növelve a tárgyak befektetési értékét.
A jelentés kitért azonban arra is, hogy bár az elmúlt egy évben bődületesen magas volt a top márkák dizájner kézitáskáinak értéknövekedése, 10 éves távlatban ezek "csupán" átlagosan 108 százalékos növekedést produkáltak. Miközben a művészeti alkotások, illetve ritka érmék értéke egy évtized alatt 141, 175 százalékkal növekedett, miközben a ritka viszkik értéke hihetetlen értékrobbanások ment keresztül, átlagosan 564 százalékkal érnek többet ma, mint 2010-ben.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







