Itt a bejelentés: elkészült a 2021-es magyar költségvetés tervezete

MTI
2020. május 12. 13:33

Elkészült a jövő évi költségvetési törvény tervezete - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter hivatalos Facebook-oldalán kedden.

A közlés szerint, amely egy rövid mondatból áll, a kormány szerdán tárgyalja a 2021-es költségvetési törvény tervezetét. A honlapon a tájékoztatást két képpel egészítették ki.

Az "előtte" címet viselő Orbán Viktor miniszterelnököt mutatja egy hosszú tárgyalóasztal előtt, amely tele van iratokkal, vele szemben a pénzügyminiszterrel, az alatta, az "utána" címet viselő képen Varga Mihály az üres asztal mögött újságot olvas.

A kormány a jövő évi költségvetési terveiről legutóbb a konvergenciaprogramban közölt fő számokat. A magyar gazdaságpolitika továbbra is elkötelezett a felzárkózási folyamat mellett, amelyet a versenyképesség javításával, az adócsökkentések folytatásával és a felelős költségvetési gazdálkodás fenntartásával kíván elérni a kormány - írta a PM.

A programban alapforgatókönyvnek azt nevezték, hogy az idén 3 százalékos gazdasági visszaesés lesz, majd jövőre a gazdaság teljesítménye 4,8 százalékkal erősödhet. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések és annak gazdasági hatásai miatt az államháztartási hiány az idén a GDP 3,8 százaléka lesz, ami jövőre 2,7 százalékra csökken.

(Címlapkép - MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 16. 19:13
A budapesti Városházán adták át hétfőn a Csengery Antal-díjat. Ismert tévés műsorvezető és bezárt sz...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 20:29