A részvénypiac forgalma 17,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A koronavírus-válság alatt némileg módosultak az európaiak megtakarítási szokásai. Az Ipsos közvéleménykutató intézet által az ING bank megbízásából készült tanulmány szerint 30 százalékuk növelte megtakarításait, 44 százalékuk pedig kevesebbet költ mint korábban. A kiadásaikat egyesek szükségből, mások viszont megváltozott napi rutinjuk következtében csökkentették.
Az európaiak pénzköltési szokásai igazodtak a járványvédelmi korlátozások feltételeihez, 52 százalékuk gyakrabban fizet kártyával a krízis óta, és 44 százalékuk "ad ki többet internetes vásárlásokkal". Megtakarítását biztonságérzete növelése érdekében jellemzően az állásban lévő 45-54 éves korosztály növelte: közöttük az arány 73 százalékra emelkedett az előző felmérés 68 százalékáról.
Azok aránya, akik egyáltalán nem rendelkeznek megtakarítással csak kismértékben változott az előző, decemberi felmérés óta. A májusban végzett felmérés 26 százalékot, a decemberi 28 százalékot mutatott ki. Az arány mindvégig kevéssé változott csak a felmérés nyolcéves történetében, 25 és 35 százalék között alakult. Annak ellenére is, hogy a lakossági megtakarítások nagyságrendjében a németek dobogósak a világranglistán, a felmérés szerint
A több mint ezer németországi résztvevővel készített reprezentatív felmérés eredménye szerint a német családok 29 százaléka nem rendelkezik megtakarítással. A felmérésbe bevont többi 13 ország többségénél ennél kisebb volt a tartalékkal nem rendelkező családok aránya.
A tartalékok nélkül élő németországi családok aránya csökkent az előző, decemberben készült felmérésben kimutatott 31 százalékhoz képest. A felmérést készítő közgazdászok szerint "a krízis gazdasági következményeitől való aggodalom a jelek szerint takarékosságra készteti az embereket. Már amennyire lehetőségeik azt megengedik."
A németek mintegy fele rendelkezik legalább háromhavi jövedelemnek megfelelő megtakarítással. Azokat leszámítva, akik erre a kérdésre nem tudtak vagy nem akartak válaszolni, arányuk 59 százalékos. Ennél nagyobb arányban csak Nagy-Britanniában és Luxembourgban rendelkeznek a családok legalább háromhavi jövedelemmel felérő megtakarítással.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Összességében az európai családok egynegyede (26 százaléka) van kitéve sokknak egy gazdasági válságban, akik egyáltalán nem rendelkeznek megtakarítással, illetve a megtakarítással rendelkező családoknak az a harmada (36 százaléka), akik a biztonságosnak tekintett háromhavi jövedelemnél kevesebb megtakarítással rendelkeznek.
Az Ipsos évente több alkalommal végzi el reprezentatív online felmérését országonként mintegy ezer résztvevő bevonásával. A vírusjárvány hatásainak felmérését célzó mostani tanulmány belga, német, francia, brit, olasz, holland, osztrák, lengyel, román, spanyol, cseh, török és amerikai résztvevőkkel, összesen 26 ezer megkérdezett bevonásával készült.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







