Résen volt a budapesti nyugdíjas: így buktatta le az összes pénzére pályázó csalókat

2020. augusztus 5. 10:01

Unokázós csalással próbáltak kicsalni 1,5 millió forintot egy csepeli, idős asszonytól. Az ügy azonban keserű fordulatot vett a csalók számára, ugyanis kiszemelt áldozatuk átejtette őket, az egyik vélhető tettest már el is fogták.

Civil ruhás nyomozók lepték el 2020. augusztus 1-jén Csepel-Királyerdő utcáit, ahol egy családi ház idős lakóját tartotta szóval telefonon egy csaló, aki a nő fiának kiadva magát próbálta megszerezni a 71 éves asszony megtakarított pénzét - írja a Police.hu.

A rendőröket a nő fia értesítette, aki elmondta, hogy édesanyja vezetékes telefonján kapott hívást egy ismeretlen férfitől, aki síró hangon szólalt meg és fiának kiadva magát közölte, hogy bajba került, megverték és segítségre van szüksége. Az asszony azonban rögtön tudta, hogy nem a fiával beszél, így amíg vonalban maradt "álgyermekével", mobiltelefonjáról értesítette a valódit. A mit sem sejtő csaló ezután a nőt megpróbálta rávenni, hogy szedjen össze 1,5 millió forintot, majd azt lakása előtt adja át egy futárnak, aki a csomagot eljuttatja a bajban lévő rokonhoz.

Míg az asszony a telefonálót szóval tartotta, a csepeli rendőrök és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai több civil egységgel elfoglalták a környező utcákat, az akciót irányító készenléti csoportvezető pedig felment az asszony lakására, hogy a beszélgetést hallgatva tudja koordinálni a házhoz érkező futár elfogását.

A rendőröknek nem sokat kell várni, 15 órakor egy taxi érkezett a házhoz, amiből egy telefonáló férfi szállt ki, és egyenesen a ház előtt várakozó nőhöz sietett. A rendőrök ekkor lecsaptak a csalóra, elfogták és megbilincselték. A csaló társát még továbbra is keresik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?