Az alacsonyabb limitek módosítása sok esetben ingyenes, magasabb készpénzfelvételi keretnél viszont már több száz, sőt akár 1300–1400 forintos díjjal is számolni kell.
Egy hazai nagybank adatai alapján egyre nagyobb összeget tesznek félre a szülők gyermekeikről való gondoskodásra, illetve hamarabb kezdik el a megtakarítást. Vagyis a koronavírus járvány kitörése után is ez kiemelt prioritás azon szülők számára, akik hajlandók erre többet fordítani, és hosszabb ideig félretenni. Sőt, sokan nemcsak anyagi eszközökkel, hanem felelős pénzügyi iránymutatással és neveléssel is segítik gyermekük jövőjét.
Az OTP Bank saját adatai alapján a gyermekeinkről való gondoskodás továbbra is a legnépszerűbb megtakarítási célok között szerepel. A Pénzügyi Tervezés szolgáltatását igénybe vevő minden negyedik ügyfél tervez félretenni azért, hogy biztosítsa gyermekei számára az első önálló lépésekhez szükséges anyagi támogatást.
A szolgáltatásának adatai alapján az ügyfelek több mint 26 százaléka a gyermeke jövőjéről való gondoskodást jelölte meg célként, ráadásul nemcsak fontos célnak tartják a szülők, de egyre nagyobb összeget is szánnak erre: átlagosan 2,5-3,5 millió forintot, ami közel 10 százalékkal haladja meg a pandémiát megelőző, 2019-es összeget.
A gyerekek jövőjének biztosítása, a hosszú távú öngondoskodás talán egyik legnemesebb célja, így nem véletlen, hogy ilyen sokan gondolnak erre. A jövőbeni célok elérése érdekében pedig érdemes minél előbb elkezdeni a takarékoskodást, ezért is örülünk, hogy azt látjuk, egyre magasabb összeget és egyre hamarabb kívánnak félretenni erre a célra. Hiszen amíg 2019-ben 8 évre terveztek előre, addig idén már 11 évvel a felhasználás előtt kezdenek befektetni erre a szülők
– emelte ki Nyitrai Győző, az OTP Bank Retail Megtakarítási Igazgatóság vezetője.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A bank Öngondoskodási Index kutatásának eredményeiből kiderül az is, hogy a szülők nemcsak anyagilag, hanem felelős pénzügyi neveléssel is igyekeznek felkészíteni gyerekeiket a felnőtt korra. A kutatás eredményei szerint a 7-19 éves gyerekkel rendelkező szülők 80 százaléka törekszik arra, hogy megtanítsa saját gyermekét a pénzügyeikkel felelősen bánni, 66 százalékuk például zsebpénz segítségével.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







