1 °C Budapest
PILE OF CREDIT CARDS

Nyugdíjazták a készpénzt a magyar fiatalok: a legtöbben már csak így fizetnek az üzletekben

2021. december 29. 12:33

Javult a fiatal korosztály jövedelmi helyzete tizenkét hónap leforgása alatt - derül ki a K&H ifjúsági indexhez készített kutatásból. A 19-29 évesek háztartásában a jövedelem 266 ezer forintot tett ki az idei harmadik negyedévben, azaz 16 százalékkal nőtt éves szinten, az egy főre jutó jövedelem pedig 20 százalékkal 132 ezer forintra emelkedett. A fiatalok hatoda rendelkezik hitellel, jellemzően személyi kölcsönt, lakás- vagy folyószámlahitelt törlesztenek.

Letarolták az idei karácsonyi időszakot a bankkártyás fizetések, legalábbis erre utalnak a legfrissebb adatok - közölte a K&H. Megvizsgálták, hogy december 1. és 20. között hány alkalommal és mekkora összeget fizettek bankkártyával az ügyfelek, és ez milyen változást jelent a korábbi időszakokhoz képest. A számok egyértelműen a készpénz visszaszorulására utalnak.

A K&H-nál a szóban forgó időszakban összesen több mint 7 millió alkalommal fizettek, ami napi átlagban 350 ezer tranzakciót jelent. 2020 azonos időszakához képest a kártyás vásárlások száma 22 százalékkal nőtt, kétéves összevetésben - vagyis 2019 utolsó heteihez képest - pedig még masszívabb, 34 százalékos volt a növekedés. A 7 milliós idei kártyás fizetésre 79,5 milliárd forintos forgalom jutott. Ez az eredmény tavalyhoz képest 21 százalékos emelkedésnek felel meg, míg a 2019-es összeg közel másfélszerese.

Azt látjuk, hogy az évek óta dinamikusan növekvő bankkártyás fizetések újabb lendületet kaptak, nem csak a járvány miatt, hanem egyre többen vannak, akik nem szeretnének bajlódni a készpénzzel. Erre utal a tranzakciók számának meredek emelkedése. Fontos hozzátenni, hogy a kártyás költések összegének növekedésében szerepet játszik az is, hogy sok termék ára emelkedett

- mondta Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője. A pénzintézet összesítéséből kiderül az is, hogy milyen termékekért, szolgáltatásokért fizettek a bankkártyások.

Élelmiszert 3,3 millió alkalommal, összesen 20,3 milliárd forintért vásároltak az érintettek. Ez éves szinten 15, illetve 8 százalékos növekedésnek felel meg, a 2019-es számokhoz képest pedig 41 és 54 százalékos többlet.

Az is látható, hogy az éttermekben, kávézókban is hódítanak a bankkártyák. A K&H adatai szerint idén közel 1,2 millió tranzakciónak “adtak helyet” a vendéglátóipari egységek. Ez az egy és két évvel korábbi szinthez képest 74, illetve 72 százalékos plusz. A forgalom az idén meghaladta a 4,2 milliárd forintot, ami 91 és 105 százalékos bővülést takar.

A ruha- és cipővásárlások esetében 29 és 33 százalékkal nőtt a bankkártyás vásárlások összege, a drogériás költések értéke 18 és 51 százalékos növekedést produkált, az elektronikai termékeknél 10 és 61 százalékos forintbeni forgalombővülést generáltak a K&H-sok.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Okostelefonok, okosórák, fizetések

A bankkártyás vásárlások látványos növekedésénél is komolyabb eredményt értek el a digitalizált bankkártyás - például okostelefonos és okosórás - fizetések. A szóban forgó időszakban az idén 1,2 millió ilyen fizetésre volt példa, a tranzakciók összege 8,3 milliárd forintra rúgott. Ez a triplája az egy évvel korábbinak.

Ennél az összehasonlításnál azonban figyelembe kell venni, hogy 2020-ban még csak az Apple Pay és – az akkor még elérhető - K&H mobiltárcás fizetési megoldások voltak. Az idén viszont az Apple-fizetés mellett a Google Pay- és az okosórás Garmin Pay-fizetés is rendelkezésre állt

- tette hozzá a K&H szakembere.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 20:06
Már több mint 48 órája szünetel az AM-Mikro és a Hello Digital tévészolgáltatás.
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 4. 23:51