Homless man is sitting lonely under a statue

100-ból csak 6 magyar tud gond nélkül megélni itthon: egyre mélyebbre löki a népességet a válság

2023. május 6. 16:59

Jelentősen, 31 százalékról 24 százalékra csökkent egy év alatt a 30-59 évesek körében azoknak az aránya, akik kimondottan biztonságosnak tartják az anyagi helyzetüket - derül ki egy felmérésből. A korosztály tagjai legnagyobb részének, 37 százalékának nincsenek megélhetési gondjai, de megtakarítani már nem tudnak. Összességében az látszik: sokan kedvezőtlenebbül látják az anyagi helyzetüket, ez pedig részben az inflációs nyomással, azaz a mindennapokban érzékelhető drágulással magyarázható.

Jelentős eltérések láthatóak a 30-59 évesek jövedelmi helyzetét tekintve. A K&H legfrissebb - 2015 óta - minden negyedévben, így az idei év első három hónapjában is - készített felmérése szerint az érintett korosztály tagjainak medián jövedelme 368 ezer forint volt, szemben az egy évvel korábbi kutatásban szereplő 330 ezer forintos összeggel.

A medián érték azt jelenti, hogy az idei és a tavalyi kutatásban a megkérdezettek fele 368 ezer, illetve 330 ezer forintnál magasabb jövedelemmel rendelkezett, a többiek pedig alacsonyabbal. Az éves szintű növekedés 11,5 százalékos volt, ez pedig a múlt évi 14,5 százalékos éves átlagos inflációt figyelembe véve azt jelenti, hogy reálértékben kedvezőtlenebbé vált a korosztály jövedelmi helyzete.

Tízből majdnem négyen, azaz a válaszadók 37 százaléka mondta azt, hogy nincsenek megélhetési gondjai, ugyanakkor megtakarításra már nem futja: ez jóval magasabb érték az egy évvel korábbi 30 százalékhoz képest. A válaszadók negyede a legújabb eredmények szerint arról számolt be, hogy éppen kijön a havi bevételeiből - tavaly ugyanilyenkor ez csak a megkérdezettek 17 százalékára volt igaz.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


Összességében a 30-59 éves korosztály anyagi helyzetének és szubjektív biztonságérzetének megítélése kedvezőtlen képet mutat: 2017 első negyedéve óta nem volt olyan alacsony, mint most. Az elmúlt negyedévek eredményeit tekintve negatív trend rajzolódik ki, azaz egyre többen vannak, akik szerint rosszabb lett a helyzetük.

Az idei első negyedévben a válaszadók 24 százaléka mondta azt, hogy kifejezetten biztonságosnak érzi az anyagi helyzetét, míg 21 százalékuk kifejezetten pesszimistának számít ezen a téren. Beszédes változás, hogy az előbbiek aránya egy évvel korábban 31 százalékos volt, utóbbiaké viszont jóval alacsonyabb, 17 százalékot tett ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?