Az érintettek nem veszítik el a pénzt, de csak akkor kapják meg, ha kiegészítik az szja-bevallásukat.
Havi két alkalommal legfeljebb összesen 40 ezer forint készpénz felvételére nyílhat lehetőség a boltokban - derült ki a tervezetből.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezete szerint havi két alkalommal legfeljebb összesen 40 ezer forint készpénz felvételére nyílhat lehetőség a boltokban – szúrta ki a Portfolio.
Az új készpénzfelvételre az úgynevezett cash-back alkalmával lenne lehetőség. A cash-back szolgáltatás vásárlással összekötött készpénzátvételt jelent. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a bankkártyás fizetésnél nem egyszerűen fizetünk, hanem szólunk, hogy még készpénzt is szeretnénk felvenni.
Ekkor a kereskedő az áru, vagy szolgáltatás ellenértékénél annyival magasabb összegben zároltatja a bankkártya mögötti fizetési számlánkat, amennyi készpénzt vennénk fel, és a különbözetet kifizeti nekünk a pénztáros. Vagyis nem kellene elmennünk külön egy ATM-hez, ha készpénzre lenne szükségünk, hanem a bolti vásárláskor elintézhetnénk a készpénzfelvételt is. Erre legfeljebb havi két alkalommal, maximum negyvenezer forintig lenne díjmentesen lehetőségünk – ezen összeghatárig nem számíthatna fel a pénzforgalmi szolgáltató díjat, költséget.
A tervezet szerint 2023. júliusától válna lehetővé, hogy a havi kétszeri, legfeljebb 150 ezer forintos ingyenes ATM-es készpénzfelvétel kiegészüljön a szintén havi kétszeri ingyenes cash-back készpénzfelvéttel a boltokban, maximum 40 ezer forintig.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







