A forint egy pici gyengüléssel nyitott az euróval szemben, a dollár jegyzése azonban gyengült.
Súlyos rendszerhiba a hazai banknál: 8,9 milliárdos mínuszba került egy ügyfél számlája, futhat a pénze után
8 887 777 260,63 forintos mínuszban van egy magyar férfi bankszámlája, de állítása szerint nem tartozik senkinek. A banktól annyit tudott meg, hogy valamilyen technikai hiba állhat a zárolás mögött, viszont azt nem közölték, mikor oldódhat meg az ügy. Addig viszont nem jut hozzá a bankban lévő pénzéhez sem.
Egy nap arra ébredt egy magyar férfi, hogy bankszámlája 8,9 milliárd forintos mínuszban van. Fehér Tibor a Blikknek mesélte el a történetet, azt mondta, tudomása szerint nem tartozik senkinek.
Három hónappal ezelőtt nyitottam a számlát az UniCredit banknál. Nem volt rajta soha nagy forgalom, havonta 200 ezer forint érkezett rendszeresen egy cégtől, illetve két átutalás magánszemélyektől. Összesen 1,1 millió forint volt rajta, amikor két héttel ezelőtt egy átutalást akartam intézni, de valahogy nem sikerült
- mesélte. Felhívta a bankot, akik annyit mondták neki, hogy zárolták a számláját, bement a bankfiókba, de ott sem jutott előrébb, azt mondták, a számlája 8 887 777 260,63 forintos mínuszban van, valószínűleg rendszerhibáról van szó.
Arról azonban nem tájékoztatták, mikorra oldódhat meg a dolog, addig viszont nem tud hozzájutni a számlán lévő pénzéhez. A bank annyit közölt a lappal, hogy kivizsgálják a panaszt, az ügyfelet pedig az előírt határidőt betartva tájékoztatják.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Leginkább a tehetetlenség érzése nehezíti meg a helyzetemet, de hosszabb távon a családom jóléte is veszélybe kerülhet a hiányzó összeg, a folytonos idegeskedés és a feszültség miatt
- tette hozzá a férfi.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







