4 °C Budapest
Close up image of assorted gold ingots and gold coins

Ebbe teszik a pénzüket az aggódó magyarok: több tonnát vásároltak tavaly

2023. augusztus 25. 09:14

Utoljára 2011-ben volt ilyen mozgás a hazai fizikai aranypiacon. A befektetési szakember szerint viszont sokan pánikszerűen vesznek aranyat, ami befektetési szempontból rossz válasz a magas inflációra.

5-7 tonna, mekgközelítőleg 100 milliárd forint volt tavaly a fizikai aranypiac forgalma Magyarországon, és ennek döntő részét magánszemélyek vásárolták meg - erről ír a Népszava.

A lapnak a Clonclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója, Juhász Gergely azt mondta, hogy erre eleve lehetett számítani, hiszen bevett szokásnak számít, hogy hábor, válsághelyzet és magas infláció esetén az emberek szívesen vásárolnak aranyat - a 2022-es arányok azonban őket is meglepték, ekkora mozgás még sosem volt az aranypiacon.

Mint Juhász Gergely hozzátette: befektetési szempontból a pánikvásárlás mindenképpen rossz stratégia, hiszen ilyenkor természetesen az aranyat is drágábban vásárolják a magánszemélyek. Ez elindíthat egy olyan spirált, hogy mikor rájön a magánszemély, hogy tólköltekezett, és pénzre van szüksége, jellemzően veszteséggel tud megszabadulni attól az aranytól, amit megvásárolt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 20:57
Internetes oldalán erősítette meg szerdán az RTL a Media1 hétfői információját a Pokoli rokonok megs...
Holdblog  |  2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31