3 °C Budapest
Budapest, 2016. szeptember 10.Megújított húszezer forintos bankjegyek részlete. Magyarország ma is hivatalos fizetõeszközét, a forintot, 70 évvel ezelõtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengõt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.MTVA/Bizományosi: Faludi Imre ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Elképesztő bejelentés jött a hazai nagybanktól: az összes ügyfelet érinti, erről tudniuk kell

2024. május 14. 18:34

2023-ban több, mint 1 200 milliárd forint mérlegfőösszeggel, egyedileg 19 milliárd forintos, konszolidált szinten 21,6 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta az évet a Gránit Bank, ezzel pedig ma már a nyolcadik legnagyobb univerzális bank. 

A Gránit Bank 2023-ban is szektorátlagot meghaladó mértékben növekedett minden üzleti célszegmensében, jelenleg közel 190 000 ügyfélszámlát vezet. Az MNB nyilvántartása szerinti összes új lakossági számla több mint 18 százalékát a Gránit Banknál nyitották 2023-ban. Tavaly a banknál a lakossági hitelek 22 százalékkal bővültek, amely tízszerese a piac 2,3 százalékos bővülésének, míg a lakossági betétek 9,1 százalékkal gyarapodtak, szemben a piacon mért 6,2 százalékos csökkenéssel. A vállalati hitelezés – beleértve a növekedési kötvényprogramot – 6,7 százalékkal nőtt, meghaladva a piac 5 százalékos bővülését.

A tervezettet is meghaladó eredmény a bank növekvő üzleti aktivitásának és a rendkívül alacsony költségszintnek köszönhető: a költség/mérlegfőösszeg mutató 1,1 százalékos mértéke  fele a bankszektor 2,2 százalékos átlagának és a 34,5 százalékos költség/bevétel mutató is közel 10 százlékponttal jobb  a szektorszintű értéknél. A hatékony működés közel 100 százalékban kiváló minőségű portfolió mellett valósult meg, a nem teljesítő hitelek aránya, azaz az NPL ráta 0,02 százalék volt, szemben a bankszektor 2,9 százalékos átlagos értékével.

A Gránit Bank mérlegfőösszege 2024 áprilisának végére megközelítette az 1.400 milliárd forintot és négy hónap alatt csaknem 30 ezer új lakossági számla nyílt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 10:29
Bő másfél ideje nem volt már elérhető a Gerényi Gábor és egykoron Ungár Péter nevével fémjelzett lap...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?