Több mint hárommillió forint értékű illegális cigarettát és e-cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök a kecskeméti vásártéren.
Meredek, amit most állít Tarsoly Csaba: ők járhattak jól a Quaestor felszámolásával, elkótyavetyélték az ingatlanvagyont
Elkótyavetyélték a felszámolók a Quaestor ingatlanvagyonát, pedig ezek fedezetéül szolgálhattak volna a károsultak kötvénybefektetéseinek teljes megtérítésére - mondta Tarsoly Csaba. A 77 milliárdos csalással megvádolt egykori Quaestor-vezér azt is elárulta, miből él jelenleg.
Úgy érzem, a tárgyalás során mindent megtettem az igazam bizonyítása érdekében - mondta a Blikknek a 77 milliárd forintos csalással vádolt Tarsoly Csaba, a Quaestor-ügy fővádlottja. A vádhatóság szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. által forgalmazott mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd forintnyi fiktív volt. A károsultak száma elérte a 32 ezret, rengetegen bukták el a megtakarításaikat, befektetéseiket.
Több mint ezer észrevételt tettem. Tény, hogy a vádiratban az ügy elejétől kezdve ez év februárjáig az szerepelt, hogy nem volt esély a károkozás megtérülésére. Ez a mondat a február 20-i vádirat módosításból kikerült, az ügyészség véleménye szerint ez további bizonyíték szükségességét vetette volna fel. Ez elmaradt, amely alapvetően kihat a védekezésemre, mert a vagyon meglétének bizonyítása igazolja a huszonöt éves munkánk eredményét
- mondta az egykori Quaestor-vezér, aki arról is beszélt, szerinte volt esély az ügyfelek kötvénybefektetésének teljes megtérülésére, amit a cég ingatlanjai, például a Győri ETO komplexuma fedezett volna. Ehelyett szerinte a felszámolók "elkótyavetyélték" a lefoglalt ingatlanokat, beruházásokat, így Tarsoly szerint "közismert vállalkozók és cégeik jártak jól ezek felvásárlásával", majd pedig több tételt is felsorolt, amelyet szerinte jóval áron alul adtak el, ameddig ő két évig előzetes letartóztatásban volt.
Megkérdezték tőle, hogy jelenleg miből él, Tarsoly Csaba azt mondta, "keresem a helyem, kisebb munkákban tudtam részt venni az elmúlt években. A tárgyalásokra felkészülés köti le az időm és energiám jelentős részét."
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: Marjai János, MTI/MTVA
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







