-3 °C Budapest
Üzletemberek befektető gondolkodik vásárlás előtt tőzsdei befektetés okostelefon segítségével elemezni kereskedelmi adatok. befektető elemzés tőzsdei grafikon a képernyőn. Pénzügyi tőzsde.

BÉT: emelkedéssel indulhat a kereskedés

MTI
2024. július 31. 09:10

Emelkedéssel indulhat a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint, kedden a BUX 269,81 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel zárt.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, a keddi negatív korrekciót követően enyhén pozitív hangulatú nyitás várható a Budapesti Értéktőzsdén. Kifejtette, továbbra is a Richter mozgása lehet izgalmas, a gyógyszergyártó árfolyama ismét új történelmi rekordot ütött, és a 10 ezer forintos szint felett stabilizálódott. A következő ellenállás 10 290 forintnál húzódik, amelyet meg is érintett a keddi kereskedésben, a támasz pedig 10 ezer forintnál látható. Kedden a Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,2 százalékkal 10 220 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

Az OTP árfolyamában változatlanul 18 770 forintnál húzódik ellenállás, az első támasz pedig 18 300 forint közelében látható. Az OTP a keddi kereskedésben 21 500 darab részvényt vásárolt, az átlagár ezúttal 18 622 forinton alakult. Az OTP-részvények ára kedden 135 forinttal, 0,72 százalékkal 18 515 forintra esett, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.

A Mol árfolyamában sem változtak a meghatározó szintek, 2800 forintnál van támasz, 2850 forint közelében ellenállás. A Mol árfolyama kedden 18 forinttal, 0,63 százalékkal 2818 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom grafikonján 1100 forintnál látható ellenállás, 1075 forint közelében támasz. A Magyar Telekom árfolyama kedden 2 forinttal, 0,18 százalékkal 1088 forintra erősödött, forgalma 247,3 millió forint volt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 07:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?