3 °C Budapest
Market Analyze with Digital Monitor focus on tip of finger.

Szép napot zárt ma a magyar tőzsde: nagyot kaszáltak, akik ebbe fektettek

MTI
2025. július 31. 17:50

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 400,85 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel 101 244,52 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 17,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor befektetési Zrt. elemzője szerint az enyhe emelkedés a nemzetközi hangulatot tükrözi. Szemán Péter úgy látja a csütörtöki adatok alapján, hogy az amerikai tőzsdéket a kedvező vállalati beszámolóknak köszönhetően bizakodás jellemezte, Európa viszont kissé visszafogottabban áll a féléves jelentési időszak előtt. A Richter is azért tűnhetett ki a belföldi mezőnyből, mert amerikai partnere kedvező eredményekről számolt be, saját fejlesztésű készítményük a vártnál jobban teljesített a tengerentúlon – tette hozzá.

A Mol megállt 3050 forinton 2,2 milliárd forintos forgalom mellett.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,32 százalékkal 28 500 forintra nőtt, forgalmuk 10,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,91 százalékkal 1742 forintra csökkent, forgalma 772,4 millió forint volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 2,04 százalékkal 10 520 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 9133,17 ponton zárt csütörtökön, ez 21 pontos, 0,23 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 10:29
Bő másfél ideje nem volt már elérhető a Gerényi Gábor és egykoron Ungár Péter nevével fémjelzett lap...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 4. 19:32