Szerdán a befektetői hangulat kedvezőtlen volt, a tőzsdei folyamatokat továbbra is az iráni konfliktus mozgatja.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 2168,96 pontos, 2,15 százalékos emelkedéssel 103 272,78 pontos történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Az OTP szintén rekordot döntött, új történelmi csúcsa 29 990 forint, a Magyar Telekom pedig elérte idei legmagasabb árfolyamát, és erősödött a többi vezető részvény is. A napi összforgalom az átlagot jóval meghaladva elérte a 27,4 milliárd forintot. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elsősorban az amerikai és az orosz elnök találkozójáról szóló hírekkel magyarázta a BUX emelkedését. A nyugati vevők a háború lezárásában bízva elkezdték vásárolni a térségben érdekelt vállalatok részvényeit, ennek köszönhető az OTP árfolyamának szokatlan mértékű emelkedése is – mondta Muhi Gergely. A csütörtöki kereskedés másik nagy nyertese, a Magyar Telekom annak is köszönheti az erősödését, hogy a befektetők kedvezően fogadták a várakozásokat meghaladó féléves eredményeket, valamint a bevételi célok emelését - tette hozzá.
A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 3010 forintra erősödött 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 1110 forinttal, 3,85 százalékkal 29 970 forintra nőtt, forgalmuk 20,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 68 forinttal, 3,89 százalékkal 1818 forintra emelkedett, forgalma 2,3 milliárd forint volt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,29 százalékkal 10 260 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 9167,54 ponton zárt csütörtökön, ez 40,72 pontos, 0,45 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







