Sőt! ez a lehetőség 2026-ban már a szülőknek is rendelkezésre áll, csak kérni kell.
Közel kétszázhetvenötezer rászoruló gyermek étkezhet ingyenesen szeptembertől a bölcsődékben, az óvodákban és az iskolákban - írja a Magyar Nemzet.
A bölcsődében, óvodákban, iskolákban és kollégiumokban összesen majdnem 275 ezer gyermek teljesen ingyen étkezhet, további 148 ezer gyermek pedig fél áron kapja majd az ételt.
Az ingyenes étkezésre jogosultak azok a bölcsődés, óvodás, illetve az 1-8. évfolyamon tanuló gyermekek, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, illetve a hasonló korú, fogyatékosok nappali intézményében ellátott gyermekek. A térítési díjból 50 százalékos kedvezményt kapnak a három- vagy többgyermekes családok gyermekei, a tartósan beteg, vagy fogyatékos gyermekek, illetve azok a 9-13. évfolyamon tanuló diákok, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek. Összesen tehát több mint 422,5 ezer gyerek étkezhet a tanévben ingyenesen vagy fél áron.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
Tavaszi szünet 2026: mikor lesz és meddig tart a húsvéti szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz pontosan a tavaszi szünet, mikor lesz a húsvét 2026-ban? Mutatjuk, hogyan alakul a további iskolai szünetek rendje a 2025/2026-os tanév során.







