1 °C Budapest

Mégis, mi kerül 40 ezerbe egy iskolatáskán?

Pénzcentrum
2014. augusztus 30. 10:02

Alig pár nap maradt iskolakezdésig. Ha valakinél elmaradt még a hátizsákvásárlás, érdemes megfontolni az alábbi tippeket. Lehet, hogy csak hétfőn és pénteken kell a gyereknek a teli zsákkal mászkálnia, akkor is fontos szempont a megfelelő táska megtalálása. Életre szóló problémák fakadhatnak a gerinc túlzott terheléséből.

Az általános orvosi konszenzus szerint a mozgásszegény életmód mellett a nem megfelelő hátizsák a leginkább felelős a hátfájásért, vagy a már meglévő gerincproblémák súlyosbodásáért. Még mindig kevés figyelem irányul arra, hogy jól válasszuk ki azt a táskát, amibe olykor akár 3-8 kilónyi könyv is kerülhet.

Arról, valójában mekkora az a súly, ami egy kisgyerek hátizsákjába kerülve káros, megoszlanak a vélemények. Akadnak tudósok, akik kifejezetten pozitív, erősítő hatásúnak tartják a hátitáska rendszeres viselését, ha az megfelelő kiképzésű, és jól vannak beállítva a pántok. Ebben az esetben csak az ésszerűtlenül nehéz táska viselése számít károsnak. Egyes vélemények szerint azonban az a megfelelő, ha a táska súlya nem haladja meg a gyerek testtömegének harmadát. Azaz egy hat éves, 22-25 kilós gyerkőc esetében a 7-8 kilót. Más nézetek szerint viszont a testsúly maximum 15 százaléka cipelhető, ez a fenti 6 éves esetében alig 3-4 kiló. Vagy éppen ugyanígy 10 százalékos határértékkel számolva egy 25 kilós gyereknél 2 és fél kiló hurcolászása egészséges.

Mindenesetre bármi legyen is az igazság a súly mértékével kapcsolatban, annyi bizonyos, hogy elengedhetetlen a megfelelő felépítésű iskolatáska. A Pénzcentrum összeszedett néhány tippet, amik segítségével könnyebb kiszűrni, melyik táska lehet az igazi.

Tippek a választáshoz:

  • A válltáska, tarisznya, oldaltáska tilos! Legyen két állítható pánt, így egyenlően terhelődik a két váll, a hát.
  • Legyen a táska minél könnyebb! Annyi lesz a cipelnivaló, hogy legalább így mentesítsük a teher alól a gyereket.
  • A táska pántja legyen széles, szivacsos, és mindig mindkettő legyen a gyerkőc vállán. Különben gerincferdülés is lehet a vége.
  • A táska feneke ne lógjon mélyen a gyerkőc feneke alá.
  • A táska háttámlája legyen stabil és párnázott, illeszkedjen a háthoz. Így nem sérti semmi a gerincet és a bordákat, illetve segíti a megfelelő súlyeloszlást.
  • Figyeljünk a varrásra! Ha nem elég erős, és szakadgatni fog, gyengül a tartás, és az hozzájárulhat a nem egyenlő terheléshez. Az pedig hosszú távon szintén a gerincoszlopot veszélyezteti.
  • Ha már megvan a tökéletes táska, ügyeljünk arra, hogyan pakolunk bele. A hátrészhez közeli fachba tegyük a nehezebb dolgokat, és kívülre a könnyebbeket.
  • A megfelelő táska kiválasztása mellett fordítsunk kellő figyelmet arra is, hogy a kisiskolás sporttevékenysége során hangsúlyos szerepet kapjon a hátizmok erősítése. Minél erősebbek a gerincet körülölelő izmok, annál biztonságosabb a gyerek egészséges testi fejlődése.

Azt gondolnánk, minél inkább speciális kiképzésű az adott táska, annál drágább. Bár összességében alig találni olcsó hátizsákot, az, hogy mennyibe kerül a termék, közel sincs összefüggésben a minőséggel. Az árösszehasonlító oldalakon, vagy az áruházak polcain találni

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

40 ezer forint fölötti árakon olyan táskákat, amik esetében aligha a megfelelő tartás, pánt- és hátszerkezet nyomja fel az árat,

inkább csupán a külcsín. Az átlagárak 15-20 ezer forint körüliek, viszont ennyiért már lehet párnázott, stabil tartású táskát találni. Egy-két akciót is el lehet még kapni, de 10 ezer forint alatt így is alig találni megfelelő minőségű darabot.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 18:27