A pedagógusok idei 10 százalékos béremelésének fedezetét rosszul számolták ki központilag?
Az anyagi megbecsültség az egyik oka annak, hogy a fiatalok egyre kisebb számban jelenetkeznek tanárképzésre - ezt mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a Pénzcentrumnak. A friss adatok alapján alig 2 ezren végeztek tavaly nyáron pedagógusként, ami ugyan több a tavalyinál, de a tanárhiányon semmit nem segít. Mi kellene ahhoz, hogy évek múlva egyáltalán legyen még tanár?
2231 pályakezdő pedagógus kezdte meg a munkát a 2023/2024-es tanévben a 2023. októberi köznevelési statisztika alapján - erről lapunk is beszámolt tegnap az Oktatási Hivatal adatai alapján. Ez a szám azért riasztóan kevés, mert éppen csak a negyede annak, mint akik 2018-ban elkezdték a tanárképzést, ami öt évig tart, tehát elméletileg tavaly nyáron végeztek, és szeptemberben már munkába állhattak volna.
A pályakezdő pedagógusok száma az idei tanévben kicsivel magasabb, mint az előző, 2022/2023-as tanév elején volt. Ez azonban szintén nem segít azon, hogy a magyar közoktatás továbbra is súlyos pedagógushiánnyal küzd, ráadásul január 1-től lépett életbe az a törvény, melynek értelmében a pedagógusok kikerülnek a közalkalmazotti jogviszonyból, és átkerültek a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyba. Ezt a törvényt komoly tiltakozáshullám kísérte, és a szerződés aláírása előtt sok további pedagógus hagyta el a pályát.
Folyamatosan csökken a tanárok száma
Mint a lenti grafikonon is megmutatjuk: az ezredforduló óta szinte folyamatosan csökken a pedagógusok száma minden tanévben. Csak néhány alkalommal lett több tanár, mint a megelőző időszakban, de most is évek óta tart a csökkenés.
A Pénzcentrum megkérdezte Gosztonyi Gábort, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnökét, mi áll amögött, hogy ismét ennyire kevés a végzett pedagógus, aki tanítani tudna.
Ez már egy több mint egy évtizede tartó tendencia. Ennek több oka lehet: a tanárszakokra viszonylag könnyebb bejutni, így az első, második félév után a diákok másik szakra mennek át; menet közben derül ki, hogy nem szeretnének tanítani (ebbe erősen belejátszik, hogy az elmúlt években a fizetés megalázóan alacsony, így megélhetési problémákkal kellene szembesülniük a fiatal pályakezdőknek), a versenyszféra elszívja a pályakezdőket (pl.a természettudományos tárgyakat, idegen nyelvet, informatikát oktatók könnyebben és több pénzért tudnak elhelyezkedni cégeknél)
- írta az alelnök.
Még mindig sok a pályaelhagyó
Gosztonyi Gábor hozzátette azt is: nemhogy egyre kevesebb a végzett pedagógus, aki el tud helyezkedni, de folytatódik a pályaelhagyás is.
A tavalyi évben kb. 5 ezer fő hagyta el a pályát. Budapesten és az agglomerációban kiemelkedő a hiány. Emellett a hátrányos helyzetű településeken a legnagyobb a probléma
- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére a PSZ alelnöke. Elmondta azt is, hogy a pedagógushiány folyamatos, az a veszély azonban most nem fenyeget, hogy rendkívüli szünetet kelljen elrendelni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Jelenleg ez a veszély most kisebb, mert belső átcsoportosításokkal, illetve óraadók alkalmazásával, a nyugdíjasok visszafoglalkoztatásával igyekeznek elfedni a pedagógushiányt. Amiről tudunk, hogy november végén - decemberben a felerősödő járvány miatt sok helyen gondot okozott a helyettesítés, többször osztályokat kellett összevonni. Ez több helyen nem okozott gondot, mert a diákok közül is sokan hiányoztak
- írta válaszában Gosztonyi Gábor.
Több, mint ezren nem írtak alá
Megkerestük Horváth Pétert, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökét is. Ő lapunk kérdésére azt mondta: nagyjából arra a számra számítottak, amennyien végül elhagyták a pedagógusi pályát a tanév kezdete óta.
A szeptemberben aláírt, majd idén januárban életbe lépett új szerződések miatt körülbelül 1000-1200 pedagógus hagyta el a pályát, ez a szám megegyezik azzal, amit mi előzetesen számoltunk is. Meg kell jegyezni, hogy a nyugdíjba menések miatt a következő években még biztosan folytatódik az a tendencia, hogy csökkenni fog a tanárok száma
- mondta el Horváth Péter. Az elnök elmondta még azt is, hogy szerinte hogyan lehetne a fiataloknak vonzó legyen tanárnak menni.
Először is a szakma megbecsültségét kell kicsit "helyrehozni", mert jelenleg jól látjuk, hogy nem olyan, mint régen volt. Nyilván mi, pedagógusok is tehetünk ezért, és teszünk is. A második, amit meg kell említeni, hogy a bérfelzárkóztatásnak muszáj folytatódnia - az idei béremelés már egy jó lépés ebbe az irányba, de folytatni kell - most az a helyzet, hogy a tanárok átlagfizetése még mindig nem zárkózott fel a diplomás átlagbér szintjére. Az anyagi megbecsültség hiánya az egyik vezető oka annak, hogy a fiatalok közül egyre kevesebben kezdik el egyáltalán a tanárképzést
- tette hozzá a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.
Felmérést készít a Pénzcentrum!
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







