A pedagógusok idei 10 százalékos béremelésének fedezetét rosszul számolták ki központilag?
Jövő héten hirdetik ki a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, melynek apropóján a GKI megvizsgálta milyen hosszú távú trendek figyelhetők meg a felsőoktatásban.
2010 óta a hallgatói létszám a magyar felsőoktatásban „U” alakú pályát írt le. 2010-ben 318 ezren tanultak magyar egyetemeken, majd fokozatos csökkenés után az évtized második felétől ez a szám 250 ezer körül stabilizálódott 2022-ig, mely több, mint 20 százalékos visszaesést jelentett. Az előző két tanév trendfordulót jelentett, 2023-ban 272 ezer, tavaly 293 ezer volt a létszám, ám ez is elmarad a 15 évvel ezelőtti adatoktól. Ugyanakkor a releváns (18-23 éves) korosztály létszáma is szűkült 18%-kal. Míg 2010-ben a megfelelő korosztályra vetítve 42% volt hallgató, addig 2024-ben már 48%.
A 2010-es évek elején a felsőoktatásba jelentkezők száma bezuhant (-20%), melyet a tandíjfizetés kiterjesztése magyaráz. Azóta a jelentkezők száma enyhe hullámzás mellett lényegében stagnál, míg a felvettek száma enyhén nő. Ennek oka, hogy a 2010-es évek második felétől kezdődően folyamatosan nő sikeres felvételik aránya: 2016-ban 67% örülhetett a ponthirdetésnél, 2024-ben már 77%.
Mit tanulnak a hallgatók?
Bár a gazdasági szakok veszítettek népszerűségükből az előző években, továbbra is messze ezen a képzési területen tanulnak a legtöbben (18%). Az egészségügy és a szociális gondoskodás 8%-ról 13%-ra emelkedett, így mára már a második legnépszerűbb terület. A műszaki tudományok csoportja tartja a 3. helyezését. Bár a tanárképzésre jelentkezők száma az előző évek béremeléseit követően gyorsan felfutott, a szakterület aránya (12%) még mindig elmarad a 2010-es értéktől (15%). Legnagyobb növekményt az informatika mutatott, 3,5%-ról 9%-ra emelkedett.
Nemek közti különbségek
2010 óta stabilan 54% körül alakul a női hallgatók aránya, tehát enyhén felülreprezentáltak. Ugyanakkor hatalmas a szórás a képzési területek közt. Legmagasabb (82%) a nők aránya a tanárképzési területen, ezt követi az egészségügy és a szociális gondoskodás (71%). Nagy az arányuk a művészeti, a humán- és a társadalomtudományi, valamint a jogi képzéseknél is.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Jelentősen alulreprezentáltak viszont a műszaki (26%), valamint az informatikai (15%) területen. Pozitív fejlemény, hogy a műszaki területen az előző másfél évtizedben jelentősen (+8 százalékpont) nőtt a nők aránya, az informatikai képzéseknél azonban nem történt előrelépés. Fontos kezdeményezés a Nők a Tudományban Egyesület által szervezett „Lányok Napja” mely a STEM (természettudományok, technológia, mérnöki tudományok, matematika) tudományterületet próbálja közelebb vinni a potenciális női hallgatókhoz.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







