Óriásit hibáznak a magyar szülők az iskolás gyerekekkel szemben: súlyos árat fizetnek érte

A tavalyi tanév kezdetekor már felhívtuk a figyelmet egy szülő–gyermek dinamikát gyakorta érintő problémára: arra, hogy a „rossz barátok” hibáztatása és a baráti kapcsolatok tiltása nem feltétlenül javítja, sőt, gyakran inkább rontja a gyerekek viselkedését. Akkor arról írtunk, hogy miért érdemes óvatosan bánni ezzel a reflexszel, és miért vezethet visszafelé az, ha a szülő kategorikusan ellenzi gyermeke egy-egy barátját.

Most úgy döntöttünk, egy másik, legalább ennyire fontos kérdést is megvizsgálunk: mi történik akkor, ha a szülő a gyerekével való kapcsolatát a „legjobb barátság” fogalmán keresztül próbálja meghatározni – és miért lehet ez hosszú távon félrevezető mindkét fél számára.

Egy ártalmatlannak tűnő mondat, ami többet árthat, mint gondolnánk

Ahogy közeledik az iskolakezdés, sok szülő érzi úgy, hogy újabb kihívások elé néz: nemcsak a tanszerek beszerzése és a napirend összehangolása okozhat gondot, hanem a gyereknevelés pszichológiai oldala is. Hogyan tartsunk egészséges kapcsolatot a gyerekünkkel?

Hol húzzuk meg a határokat szeretet és barátság között? Egyre gyakrabban hallani szülőktől, hogy gyermeküket a „legjobb barátjuknak” nevezik – legyen szó óvodásról, kamaszról, vagy akár már felnőtt gyermekről. Bár ez elsőre meghitt és szeretetteljes gesztusnak tűnik, a szakemberek szerint komoly buktatókat rejt magában.

EZ IS ÉRDEKELHET

Fájó hiánnyal indul a 2025/2026-os tanév: félresikerült a reform, ezt a szülők is érezni fogják

Tavaly áprilisban lépett életbe az a kormányrendelet, amely gyökeresen átalakította a pedagógusok teljesítményének értékelését.

Miért probléma, ha a gyerek a „legjobb barát”?

A pszichológusok hangsúlyozzák: semmi gond nincs azzal, ha a szülő szívesen tölti idejét gyermekével, ha szórakoztató társaságnak találja, vagy ha közösen nevetnek és kikapcsolódnak. A gond ott kezdődik, amikor a szülő valóban barátként kezeli a gyereket – például ha ráönti személyes problémáit, vele osztja meg házassági gondjait, pletykáit, vagy érzelmi támaszként tekint rá.

Amikor egy szülő a gyermekét nevezi a legjobb barátjának, azzal valójában átlép egy határt, és olyan szerepbe tolja a gyereket, amelyre ő még nem érett meg

– mondta Holly Humphreys amerikai családterapeuta a HuffPost-nak.

Ez a határátlépés oda vezethet, hogy a gyerek a szülő érzelmi támaszává válik, ami súlyos teher egy fejlődő gyerek számára.

A gyereknek szülőre van szüksége, nem barátra

Különösen veszélyes, ha kisgyermekről vagy kamaszról van szó. „A gyerekeknek a szüleikre van szükségük – biztonságos, irányt mutató felnőttként. Nem a kortársukra és nem a bizalmasukra” – magyarázta Carrie Howard szociális munkás és szorongáskezelő coach.

Ha a szülő túlzottan barátként bánik gyermekével, előfordulhat, hogy a gyerek később nem fogadja el a szabályokat, vagy épp fordítva: érzelmi felelősséget kezd vállalni a szülőért. Ezt a jelenséget a szakirodalom „parentifikációnak” hívja – vagyis amikor a gyerek fordított szerepbe kerül, és a szülő igényeit próbálja kielégíteni, ami nem az ő feladata.

„A gyerekek nem rendelkeznek azokkal a készségekkel, amelyekkel egy felnőtt érzelmi támaszai lehetnének. Az agyuk még fejlődésben van, a saját problémáikkal is épp csak tanulnak megküzdeni” – emelte ki Kyndal Coote pszichoterapeuta.

EZ IS ÉRDEKELHET

Így megy tönkre mentálisan a magyar nép: sokan ezzel oltanák a tüzet, de lehet, hogy már késő

A digitális detox, vagyis a közösségi médiától és egyéb online platformoktól való önkéntes elszakadás gondolata egyre többekben felmerül manapság.

Mit okozhat ez hosszú távon?

Ha egy gyerek szülői érzelmi támaszként nő fel, felnőttkorában bizonytalan lehet a döntéseiben, bűntudata lehet, amikor saját kapcsolatait helyezi előtérbe, és nehezen alakít ki egészséges határokat másokkal.

Ez gyakran vezet az ún. összefonódott kapcsolatokhoz, ahol a felek képtelenek önálló határokat szabni, és érzelmileg túlságosan egymásra vannak utalva.

Mi a helyzet a felnőtt gyerekekkel?

Ha már felnőtt a gyerek, a helyzet bonyolultabb, de a szakemberek itt is óvatosságra intenek. Természetes, hogy a szülő és felnőtt gyermeke között szorosabb, barátságra emlékeztető kapcsolat alakulhat ki: sok időt tölthetnek együtt, naponta beszélhetnek telefonon, megoszthatják egymással örömeiket és nehézségeiket.

De a szülő-gyerek viszony története nem tűnik el attól, hogy a gyerek nagykorú lett. „Egy ilyen kapcsolatban mindig ott lesz a múltbeli hatalmi különbség: a szülő egykor irányította a gyereket, felelősséget viselt érte. Emiatt nagyon nehéz egy valódi, egyenrangú barátságot kialakítani” – magyarázta Howard.

Ráadásul a pénzügyi függés (például amikor a szülő fizeti a vacsorát, támogatja a lakásvásárlást, vagy segít az unokák ellátásában) tovább erősíti az egyensúlytalanságot.

Mik a „red flagek”?

A szakértők szerint gyanakodni kell, ha:

• a szülő túlzottan részletesen osztja meg a gyerekkel a magánéleti problémáit (például házassági vitákat),
• a gyereknek kell érzelmi támaszt nyújtania a szülőnek,
• a szülő féltékeny a gyerek barátaira vagy párkapcsolatára,
• a gyerek érzi a nyomást, hogy a szülő igényeit helyezze a sajátjai elé.

„Ha azon kapjuk magunkat, hogy a gyerekünkhöz fordulunk olyasmivel, amit inkább baráttal vagy partnerrel kellene megbeszélni, akkor ideje átgondolni a határokat” – figyelmeztetett Humphreys.

EZ IS ÉRDEKELHET

Fű alatt készül a magyar egészségügy reformja: aki ezt meglépi, búcsút mondhat a várólistáknak

A mesterséges intelligencia rohamosan terjed az élet számos területén, köztük az orvostudományban és a pszichoterápiában is.

Mit tehet a szülő?

A jó hír az, hogy a legtöbb esetben mindez szeretetből fakad: a szülők közel akarnak lenni gyerekeikhez, és nem rossz szándék vezérli őket. „Nem a mi hibánk, hogy sokan nem kaptunk megfelelő mintát az egészséges kapcsolatokra vagy az érzelmek kezelésére. De felnőttként a mi felelősségünk, hogy ezeket a készségeket fejlesszük” – mondta Coote.

A legfontosabb lépés, hogy a szülő saját támogató rendszert alakítson ki: barátokat, kollégákat, családtagokat, akikhez fordulhat, ha nehézsége van. Ez leveszi a terhet a gyerekről.

„A szülő feladata mindig az, hogy a gyereket az önállóság felé vezesse – akár 6, 16, akár 36 éves az illető. Nem az a dolgunk, hogy rajtuk keresztül éljük meg a saját érzelmi biztonságunkat” – tette hozzá Meredith Van Ness terapeuta.

Iskolakezdés előtt különösen fontos a határok kijelölése

A tanévkezdés időszaka sok feszültséggel jár: új osztály, új elvárások, új közösség. A gyereknek ilyenkor még inkább szüksége van stabil, biztonságot adó szülői háttérre. Ha a szülő túlzottan barátként próbál viselkedni, könnyen meginoghat ez a biztonság.

A gyereknek nem az a feladata, hogy szüleit megvigasztalja, hanem az, hogy tanuljon, fejlődjön, és megtalálja a helyét a világban. A szülőnek pedig az a dolga, hogy támogassa, de közben megtartsa a határokat: a szerető, biztonságot nyújtó felnőtt szerepét, nem a „legjobb barátét”.