A szlovák állam értékesíti az országban található műemlékeket és kastélyokat, mert nincs elegendő fedezetük arra, hogy felújítsák és karbantartsák az épületeket.
A vételi ár sokszor gyakorlatilag 1 korona -azaz kicsivel több, mint 7 Ft-, mert az önkormányzatok olyan áron értékesíthetik az ingatlanokat, amilyenen szeretnék. Nem mondható el ugyanez az állami kézben lévő ingatlanoknál, viszont a kikiáltási ár ott sem éri el az épület igazi értékét, ezzel is ösztönözve a külföldi befektetőket, hogy műemlékeket vásároljanak.
Nagyon szépen hangzik, hogy bárkinek lehet kastélya 1 koronáért, viszont a szerződésben benne foglaltatik, hogy a vevőnek kötelessége felújítani és karban tartani az épületet, így a költségek máris néhány millió koronánál vannak egy reneszánsz típusú háznál, nemhogy egy kastély esetében.
Magyarországon is jellemző volt a rendszerváltás után a műemlékek értékesítése, és hazánkban is az volt a jellemző, hogy a befektetők szállodát építettek a történelmi ingatlanokból - nyilatkozta a Világgazdaságnak az önkormányzati hivatal egyik munkatársa. Azt szintén hozzátette, hogy természetesen mindig is lesznek olyan épületek, amelyek nem eladók, mint például az Országház vagy Nemzeti Múzeum.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
FRISS HÍREK
Több friss hír
Erről ne maradj le!
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
Március 18.
Az újrahasznosítás világnapja
Otthon legolvasottabb
1
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. március 18. 11:31

Pénzcentrum | 2026. március 18. 11:14

Agrárszektor | 2026. március 18. 10:32




