Szeretnéd kivenni a részed az ingatlanpiacon a szakértők szerint várható áremelkedésből, de nem szeretnél egy lakás kiadásával bajlódni? Próbáld ki a telekvásárlást! A következőkben annak nézünk utána, hogy lehet-e abból az általánosnak mondott trendből profitálni, mely szerint a pesti lakosok friss levegő és zöld környezet utáni vágya az agglomerációba kergeti.
Tényleg érdemes telekbe fektetni?
Bár a különböző elemzők más és más prognózist adnak a telekárak változását illetően, a többség véleménye szerint jó üzletet kötünk, ha a megtakarított pénzünket telekbe fektetetjük. Ez a kijelentés a megkérdezettek szerint főként azokra a településekre igaz, ahol elfogyóban vannak a szabad telkek, de a kereslet továbbra is nő, itt biztosan megtérül a befektetésed.
Hol-mi?
Az agglomeráció "legtávolabbi" részéről, északi, északkeleti területekről az Otthon Centrum munkatársát, Virányi Lászlót kérdeztük. Megtudhattuk, hogy ezen a területen Veresegyháza és Fót azok a települések, amelyek befektetési szempontból érdekesek lehetnek számunkra, mert Gödöllőn már egyáltalán nem vagy csak rossz elhelyezkedésű telkekkel találkozhatunk, ami esetleg még itt is lehetőséget jelenthet számunkra az a bontási telek.
Veresegyházán az önkormányzat is jelentős mértékben támogatja az ilyen irányú fejlesztéseket, itt "olcsóbban" is vásárolhatunk, mint Fóton vagy Fótligeten, ahol egy négyzetméternyi telekért 10-12 ezer forintnyi összeget vagy ennél többet kell kiadnunk.
Nem csupán az árak lehetnek számunkra vonzóak Veresegyháza esetében, míg ott elfogyóban vannak a jó elhelyezkedésű telkek és egy ügyes vásárlással tisztességes haszonra tehetünk szert, addig Fótliget irányából egy visszaáramlási hullámot tapasztalnak a szakértők.
Szentendrén és környékén is a Veresegyházával kapcsolatban leírtakkal hasonló a helyzet, talán azt kivéve, hogy Szentendrén a telekárak magasabbak 12 és 24 ezer forint per négyzetméter között változnak. Az M0-s, illetve a Szigetmonostorra vezető híd megépítése jelentős mértékben fogja emelni a szigeten lévő telkek árát, így ezek megvásárlása jövedelmező befektetés lehet, emellett érdemes még azokon a területeken telket vásárolni, amelyek minden valószínűség szerint hosszabb távon belterületté válnak majd.
A Budaörs és Érd által fémjelzett területet tekintve elmondhatjuk, hogy Budaörsön 13-14 ezer forint per négyzetméterért jó elhelyezkedésű telket vásárolhatunk. Érden széles a skála, amelyen a telekárak mozognak találhatunk akár 7 ezer négyzetméterenkénti áron is megvásárolható földterületet, de az ár elhelyezkedéstől függően akár 85 ezer forint per négyzetméterig is felkúszhat.
Az észak-nyugati területeken is elég vegyes képet mutat a kínálat, kiugróan magasak a telekárak Budakeszin (26-28 ezer / négyzetméter), Solymáron (25 ezer forint per négyzetméter), de akár 32-35 millió forintot is ki kell adnunk egy Ürömön lakóparki környezetben lévő 900 négyzetméteres telekért.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Amire érdemes odafigyelni
A megvásárolt telek akkor élvez illetékmentességet a hatályos jogszabályok szerint, ha azt négy éven belül beépíted, vagyis ha négy év múlva lakható állapotban lévő ingatlannal rendelkezel majd ezen a területen. Ha ezt nem sikerül időben kivitelezned, meg kell fizetned az illetéket ráadásul kamatostul (amely az éppen érvényben lévő jegybanki irányadó kamatláb kétszerese.
Fontos szempont a közművesítés foka és annak lehetőségei, befektetési célból nem érdemes a "semmi közepén" telket vásárolni. A Duna House elemzője, Murányi Ákos szerint emellett mindenképpen érdemes előzetesen megnézni a rendezési terveket, illetve érdeklődni a telek besorolásáról és a közelben várható fejlesztésekről.
Megfontolandó szempont az is, hogy szeretnénk építeni valamit a befektetésünk eszközére vagy csupán például a szezonális vagy egyéb tényezők okozta áringadozást szeretnénk kihasználni. Azonban mindkét esetben érdemes figyelembe venni az infrastrukturális tényezőket.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







