-9 °C Budapest

Robbanás előtt az ingatlanpiac - te miért maradnál ki a boomból?

Pénzcentrum
2007. március 14. 05:30

Egy nem régiben készült felmérés szerint a német állampolgárok több mint 14 százaléka szeretne Törökországban lakást vásárolni nyaralási, illetve befektetési célból. A Fekete- és a Földközi-tenger partjait birtokló ország egyébként is fontos turisztikai célpontot jelent a németek számára: a megkérdezettek 35 százaléka töltötte már itt vakációját.


A lakást vásárolni kívánó német állampolgárok száma a 2002-ben készített felmérés óta megháromszorozódott, ekkor még csupán 5 százalék voksolt a vásárlás mellett, s csupán a megkérdezettek két százaléka cselekedett volna befektetési célból. Ez az arány a mostani felmérés esetében már 5 százalék.


A növekvő érdeklődés azonban nem csupán a turizmus fellendülésének köszönhető, jelentős szerepet játszik az is, hogy a csatlakozásra váró Törökországban az ingatlanárak jelentősen elmaradnak az európai árszínvonaltól. Jól mutatja ezt az is, hogy míg Isztambulban egy 100-150 négyzetméteres luxus apartman négyzetméterára 2500 dollár, azaz 472 275 forint körül alakul, addig akárcsak Budapesten is, ez az összeg elérheti az 1 millió forintot.


A következő táblázatban a világ nagyvárosaira jellemző ingatlanárakat foglaltuk össze.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


Az árak eltérése első látásra is óriásinak tűnik, így egyáltalán nem meglepő, hogy a piaci szereplők az árak növekedést és az európai színvonalhoz való közeledését várják a következő években, amely várhatóan több számjegyű éves áremelkedéssel jár majd magas hozamokat garantálva az időben cselekvő befektetőknek.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42