Ezek voltak augusztus utolsó hetének legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon.
Jelentős változásokat hoz 2026 januárja a bérekben, a nyugdíjakban, az adókban és az állami támogatások rendszerében is. Emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, ami nemcsak a fizetéseket, hanem számos ellátás – például a táppénz, a GYED vagy az álláskeresési járadék – összegét is automatikusan növeli. A nyugdíjasok 3,6 százalékos emelésre számíthatnak, februárban pedig megérkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első részlete is. Több ágazatban – így az oktatásban, a szakképzésben és a kulturális szférában – célzott béremelések indulnak. Jelentősen bővülnek a családokat érintő adókedvezmények, miközben új szja-mentességek lépnek életbe az anyák számára. Változnak az adózási szabályok, a lakástámogatások, a hitelezési feltételek és a közlekedéssel kapcsolatos díjak is. Összegyűjtöttük a legfontosabb intézkedéseket, amelyek 2026 január elsején, azaz csütörtökön élesednek.
Az év eleje hagyományosan a jogszabályváltozások időszaka, így a 2026-os év is több újdonságot tartogat. A kormány egyszerre nyúlt hozzá a bérekhez, az ellátásokhoz, az adókedvezményekhez és a lakhatást érintő támogatásokhoz. A következőkben pontról pontra bemutatjuk, mi minden változik januártól, és mire kell felkészülni az új évben.
Emelkedik a minimálbér és a bérminimum
2026. január 1-től a minimálbér a jelenlegi bruttó 290 800 forintról 11%-os emeléssel bruttó 322 800 forintra nő, a legalább középfokú végzettséget igénylő munkakörökre vonatkozó garantált bérminimum pedig a jelenlegi bruttó 348 800 forintról 7%-os emeléssel bruttó 373 200 forintra emelkedik.
A minimálbér emelése több más juttatás és adóteher összegére is kihat, mivel ezek mértéke törvényileg sok esetben a mindenkori minimálbérhez igazodik, így ezek a legkisebb bér emelésével automatikusan növekednek. Ezek közül a legfontosabbak:
- Táppénz: a minimálbér kétszeresének harmincad részében van maximalizálva naponta. Az összeg 2025-ben bruttó 19 387 forint volt, ami 2026-ban 21 467 forintra növekszik.
- Álláskeresési járadék: maximuma a minimálbér napi összege, ami 2025-ben 9 694 forint volt, 2026-ban pedig 10 733 forintra növekszik.
- GYED (gyermekgondozási díj): maximális összege a mindenkori minimálbér kétszeresének 70%-a lehet. 2025-ben bruttó 407 137 forint volt havonta, ami 2026-ban havi bruttó 450 800 forintra növekszik.
- GYOD (gyermekek otthongondozási díja): összege a minimálbérrel megegyező. 2025-beni bruttó 290 800 forint volt havonta, 2026-ban 322 800 forintra nő.
- CSED (csecsemőgondozási díj): alapja a naptári napi jövedelem, de a maximális összege nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresének harmincad részét.
Emellett z egyes meghatározott célokra elkölthető összeget is több eseteben a minimálbér arányában határozzák meg az önsegélyező pénztáraknál.
Emelkedik a nyugdíj
2026. január 1-jétől a nyugdíjakat 3,6%-os mértékben emelik. Nincs egységes összeg, a pontos végösszeget mindenkinek a saját nyugdíja határozza meg.
A 2026. február havi nyugdíjjal együtt utalják a 2026. februári nyugdíj 100%-ával megegyező összegű plusz juttatást 13. havi nyugdíjként, továbbá a 2026. februári nyugdíj 25%-ával megegyező összegű plusz juttatást a 14. havi nyugdíj első részleteként. 2026-ban a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első részlete annak jár, aki 2025 legalább egy napján már nyugdíjban részesült, és 2026. februárjában is nyugdíjban részesül.
Fontos tudni még, hogy a 2026. január 1. és december 31. között megállapítandó nyugdíjak összegének számítása során viszont új valorizációs szorzókat kell alkalmazni, amelyekről 2026. márciusában (legkésőbb április elején) jelenik majd meg kormányrendelet. A 2026-ban alkalmazandó valorizációs szorzók várhatóan 10%-kal lesznek magasabbak, mint a 2025-ben alkalmazottak voltak.
Emelkednek a bérek
Több ágazatban is béremelést hirdetett meg a kormány: a szakképzésben oktatók bére átlagosan 10 százalékkal emelkedik, a havi alapbér kötelező legkisebb összege náluk 775 000 forint lesz.
A tanároknál intézményi szinten átlagosan szintén 10 százalék a pótlékok, megbízási díjak nélküli illetmény emelése. 2026-ban a gyakornok tanárok havi alapbére 705 000 forint lesz, a tanári fizetések sávjai pedig a következők:
- Pedagógus I.: 718 000–1 400 000 forint
- Pedagógus II.: 725 000–1 490 000 forint
- Mesterpedagógus: 785 000–1 790 000 forint
- Kutatótanár: 915 000–1 930 000 forint
Emellett 15 százalékkal emelik a fizetéseket a kulturális szférában.
A karácsony előtti éjjel megjelent kormányrendelet alapján a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban dolgozók – függetlenül a fenntartótól – kiegészítő szociális pótlékot kapnak 2026-tól. A pótlék összege a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő és fizetési osztály alapján változik.
Kiegészítő bölcsődei pótlékot kapnak a bölcsődékben dolgozó kisgyermeknevelők és dajkák is. A pótlék összege ebben az esetben is a jogviszonyban eltöltött idő és fizetési fokozat alapján változik.
Megduplázódik a családi adókedvezmény
Januárral emelkedik a családi adókedvezmény mértéke is: egy gyermek után havonta nettó 20 ezer forint, két gyermek esetén gyermekenként 40 ezer, három vagy több gyermeknél pedig gyermekenként 66 ezer forint jár majd a családoknak. Emellett a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos eltartottak után 20 ezer forint kedvezmény vehető igénybe.
A 30 év alatti anyák mentesülnek az szja megfizetése alól
2026. január 1-jétől jelentősen kedvezőbbé válnak a 30 év alatti édesanyák szja-mentességének szabályai, ugyanis már nem az átlagbérig, hanem a kedvezmény alapját képező jövedelmek teljes összegére kiterjed, és 2023 előtt született gyermekek után is igénybe vehető.
A kedvezményt minden olyan nő igényelheti, aki gyermeket vállal, 2025. december 31. után tölti be a 30. életévét, és családi kedvezményre jogosult vér szerinti vagy örökbefogadott gyermeke után, illetve már várandósként. Az szja-mentesség annak az évnek az utolsó napjáig jár, amelyben az édesanya betölti a 30. életévét.
Az adómentesség először a 2025. december 31. után megszerzett, munkaviszonyból származó jövedelmekre alkalmazható. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a januári munkavégzés után februárban érkező fizetés már adómentesen érkezik. A 2025-ben megszerzett jövedelmek esetében ugyanakkor még a korábbi szabályok érvényesek: a kedvezmény csak az átlagbér összegéig vehető igénybe, és kizárólag a 2022. december 31. után született gyermekekre vagy figyelembe vehető magzatra vonatkozik.
A 40 év alatti kétgyermekes anyák mentesülnek az szja megfizetése alól
Indul a 40 év alatti, kétgyermekes édesanyák személyi jövedelemadó-mentessége is. Az adminisztráció is egyszerűsödik: a kedvezményt nem kell évente újra igényelni, és egyetlen nyilatkozatban kérhető az úgynevezett anyakedvezmény, valamint a családi adókedvezmény is.
A kétgyermekes anyák fokozatosan válnak jogosulttá az szja-mentességre. 2026-tól a 40 év alattiak élhetnek vele, 2027-től az 50 év alattiak, 2028-tól a 60 év alattiak, 2029-től pedig valamennyi kétgyermekes édesanya számára elérhetővé válik az élethosszig tartó szja-mentesség a munkából származó jövedelmek után. Most januárban azok élhetnek a lehetőséggel, akik a 40. életévüket 2025. december 31. után töltik be.
Az adómentesség először a 2025. december 31-ét követően megszerzett, munkaviszonyból származó jövedelmekre alkalmazható, vagyis a januári munkabér – amelyet februárban fizetnek ki – már adómentesen érkezik.
Emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a szocho
Fontos adóváltozások is életbe léptek: 18 millióról 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret (ez 2027-ben 22 millió forintra, 2028-tól pedig 24 millió forintra emelkedik majd). Akik korábban áfakörösek voltak, most januártól választhatják az alanyi adómentességet, azzal a feltétellel, hogy 2025-ben és várhatóan 2026-ban sem lépik át a 20 millió forintos keretet.
Az átalányadózásban a jelenlegi 40%-os, 80%-os és 90%-os költséghányadok közül módosul a 40%-os sáv, ez 45% lesz (majd 2027-től 50%-ra fog emelkedni). A módosítással a feltételezett költséghányadok 45%, 80% és 90% lesznek. Ez azt jelenti, hogy a jogalkotó egyszerűen azt feltételezi, hogy 55%, 20% vagy 10% vállalkozói jövedelem keletkezik, és ez az, amit adóztatás alá von.
Emellett pedig változik a szociális hozzájárulási adó (szocho) minimum adóalapjának meghatározása is. Eddig ezt a minimálbér, illetve a garantált bérminimum 112,5%-a után kell megfizetni, azonban ez a szorzó 2026-tól megszűnik. A vállalkozóknak január 1-től már nem a megemelt alapérték, hanem kizárólag a minimálbér, illetve a garantált bérminimum 13%-a után kell megfizetniük a szociális hozzájárulási adót.
Változnak a CSOK Plusz szabályai
Változnak a CSOK Plusz hitelprogram jogosultsági feltételei is a 2025. november 17-én Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint. A módosítás célja, hogy a várandós, illetve örökbefogadási eljárásban részt vevő nők 2025. december 31-e után is életkori megkötés nélkül vehessék igénybe a CSOK Plusz lakáshitelt.
Az új szabályozás szerint 2026. január 1-től is jogosultak a támogatásra azok a nők, akiknél a kölcsönkérelem benyújtásakor legalább a 12. hetet betöltött várandósság áll fenn, illetve azok is, akik az illetékes gyámhatóságnál már a hitelkérelem benyújtása előtt, de 2024. január 1-nél nem régebben személyesen kezdeményezték az örökbefogadást. A jogosultságot gyámhatósági jegyzőkönyvvel vagy hatósági bizonyítvánnyal kell igazolni.
A CSOK Plusz kölcsönt főszabály szerint olyan házaspárok igényelhetik, amelyek női tagja még nem töltötte be a 41. életévét. Ettől eddig is kivételt jelentett a várandósság vagy az örökbefogadás megindítása, ám ezek a mentességek csak 2025. december 31-ig voltak alkalmazhatók. A rendelet ezt az időbeli korlátozást szüntette meg.
Módosul az Otthon Start Program
2025. december 10-én jelent meg az a kormányrendelet a Magyar Közlönyben, amely alapján az Otthon Start Programot 2026. január 1-től külterületi lakóingatlanokra is igénybe lehet venni.
Az Otthon Start-rendeletből csupán egyetlen, a „belterületi” szó törlése elegendő volt ahhoz, hogy külterületi lakóingatlanokra is elérhetővé váljon a kamattámogatott hitel. A program keretében biztosított fix 3%-os lakáshitelről szóló kormányrendelet vonatkozó bekezdésében szereplő területi korlátozás a módosítás értelmében így hatályát veszti.
A Bankmonitor hangsúlyozza, hogy továbbra is csak lakóház, lakás besorolású ingatlanokat lehet megvásárolni a támogatott hitelből, tehát ilyen megnevezéssel kell szerepelnie a tulajdoni lapon az ingatlannak.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A pénzintézetek várhatóan egyedi elbírálás alapján határozzák meg, mely külterületi ingatlanokat fogadják el fedezetként, mérlegelve saját kockázatvállalási szempontjaikat és az adott ingatlan értékállóságát.
Elindul a közszolgálati dolgozók számára az Otthontámogatás
2026 januárjában indul a közszolgálati dolgozók számára az Otthontámogatás, amely évente nettó 1 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosít a jogosultaknak. A támogatás valamennyi költségvetési szerv minden foglalkoztatottjának, valamint a legtöbb, közfeladatnak minősülő tevékenységet végző szervezet alkalmazottjának alanyi jogon jár, ugyanakkor igényelni kell a munkáltatónál, és a kérelmezés többségük számára jogvesztő határidőhöz kötött. A karácsony előtt megjelent kormányrendelet alapján a jogosultak köre kibővült, így a bevett egyházak, közérdekű vagyonkezelő alapítványok által foglalkoztatottak is igényelhetik az Otthontámogatást.
Az Otthontámogatás felhasználható meglévő, hatályos hitelintézeti lakáskölcsön-szerződés törlesztésére, zártvégű lízing díjának megfizetésére, illetve lakóingatlan megvásárlásához szükséges önerő biztosítására. A támogatás kizárólag magyarországi lakóingatlanhoz kapcsolódhat. Nem vehető igénybe szabad felhasználású jelzáloghitelre, személyi kölcsönre, babaváró hitelre vagy munkáshitelre, még akkor sem, ha azokat lakáscélra fordították, ugyanakkor
felhasználható a 2025. szeptember 1-jétől elérhető Otthon Start hitel törlesztésére.
Az éves keretösszeg erejéig a támogatást több lakáskölcsön-szerződéshez is fel lehet használni, lakás-takarékpénztári kölcsön esetén pedig a lakás-előtakarékossági szerződés kedvezményezettje is jogosult a felhasználásra. Fontos azonban, hogy egy naptári évre vonatkozóan kizárólag egy célra, vagy hiteltörlesztésre, vagy önerő biztosítására nyújtható be Otthontámogatási igény.
Januártól egyes vevők kevesebb hitelt kaphatnak
Az MNB a felfutó hitelfelvételre reagálva januártól átalakítja a jövedelemarányos törlesztési mutató (JTM) szabályait. Ennek részeként a jövedelemterhelhetőség felső határát a jelenlegi havi nettó 600 ezer forintról 800 ezer forintra emeli.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy 800 ezer forint alatti nettó jövedelemnél továbbra is legfeljebb a bevétel 50 százaléka fordítható törlesztésre, míg e küszöb felett – legalább 10 éves kamatperiódusú lakáshitelek esetén – akár 60 százalékos terhelés is megengedett. Míg 2025-ben még a 600 ezer forintot meghaladó jövedelemnél elérhető a magasabb, 60 százalékos limit, januártól ezt az MNB 800 ezer forint fölé tolja. Ennek következtében a 600–800 ezer forint közötti jövedelemmel rendelkezők visszakerülnek az alacsonyabb, 50 százalékos kategóriába, ami változatlan fizetés mellett is kisebb felvehető hitelösszeget jelent.
Emelkedik a pályamatricák ára
A használati díj megfizetése ellenében használható autópályákról és gyorsforgalmi utakról és azok díjáról szóló 45/2020. (XI. 28.) ITM rendelet alapján az autópálya-matricák árait minden évben az előző évi augusztusi inflációs adatok alapján határozzák meg. Ez alapján 2026. január 1-től az alábbi autópálya-matrica árak és büntetési pótdíjak lesznek érvényben.
A D1 kategóriában az éves országos matrica 61 760 forintba, az egy napos matrica 5 550 forintba kerül. A D2 kategóriában az éves országos matrica 61 760 forintba, az egy napos matrica 7 890 forintba kerül, az U kategóriában az éves országos matrica 87 650 forintba, az egy napos matrica 5 550 forintba kerül, a D1M kategóriában pedig az éves országos matrica 61 760 forintba, az egy napos matrica 2 770 forintba kerül. Mindezek mellett drágul az éves vármegyei, a havi és a 10 napos matricák díja is. A részletek ebben a cikkünkben olvashatóak.
Az M1-es autópálya felújítása miatt új, kedvezményes matrica is bevezetésre került: 2026-tól regionális autópálya-matrica van érvényben az M1 teljes szakaszán. A négy érintett vármegyére – Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron – kiterjedő matrica az ott élők számára 15 ezer forintos áron elérhető.
A hatályos jogszabályok alapján 2026-ban is pótdíjfizetési kötelezettség terheli azokat a járműtulajdonosokat vagy üzembentartókat, akik érvényes autópálya-matrica nélkül használják a díjköteles útszakaszokat. Pótdíjkülönbözetet kell fizetniük azoknak is, akik ugyan rendelkeznek matricával, de az a jármű tényleges díjkategóriájánál alacsonyabb besorolásra szól (például D2 helyett D1 vagy U kategóriára). A 2026. január 1-jétől megállapított összegek a következők: az alap pótdíj 60 napon belüli befizetés esetén 26 640 forint, míg 60 napon túl már 91 780 forint. A pótdíjkülönbözet összege 60 napon belüli fizetésnél 14 900 forint, 60 napon túli rendezés esetén pedig 47 180 forint.
A főutakon emelkednek a díjak a kamionok számára
A vonatkozó rendelet értelmében 2026. január 1-től emelkednek a díjak a főutakon a kamionok számára. A kormány indoklása szerint az intézkedés célja, hogy a teherforgalmat az alacsonyabb díjszintű főutak vagy a díjmentes mellékutak felől a négysávos, gyorsforgalmi úthálózatra tereljék, illetve ott tartsák, továbbá hogy a vidéki települések lakói számára biztonságosabbá váljon a fő- és mellékutakon való közlekedés, valamint csökkenjen a környezeti és zajterhelés.
A tehergépjárművek által fizetendő megtett úttal arányos útdíjak a következők szerint módosulnak: a díjemelés a gyorsforgalmi utakon valósul meg (J2–J5, M2–M3 kategóriák), főutakon pedig a tehergépjármű-kategóriákban a gyorsforgalmi utak díjszintjéhez közelítő díjszint lép életbe (J2–J5).
Emellett emelkednek a közúti szabályszegésekhez kapcsolódó bírságok: a megtett úttal arányos útdíjrendszerben a jogosulatlan úthasználathoz kapcsolódó, 0–120 perces időszakra vonatkozó közigazgatási bírságok például 30%-kal nőnek. A „Korlátozott forgalmú övezet”, a „Súlykorlátozás”, valamint a „Tehergépkocsival behajtani tilos” jelzőtáblák megsértése esetén a bírság összege 100 ezer forintra nő, a korábbi 47 ezer forintról.
Mindezeken túl az intézkedéscsomag részeként országos súlykorlátozási program is indul 60 új helyszínen.
A rendelet miatt a kamionosok december 22-én Budapesten demonstráltak.
Változás a banki költségeknél
Megszokhattunk már, hogy év elején mindig drágulnak a lakossági bankszámlák, hiszen ezek díjai jellemzően követik az előző évi inflációt, így ilyenkor szoktunk szembesülni a magasabb számlavezetési díjakkal és az egyéb költségek megemelt összegeivel. Most azonban kivételesen nem ez történik, ugyanis
a bankok önkéntes moratóriuma 2026 júniusáig befagyasztotta a lakossági számlák díjait,
és az árak visszatértek a 2025 elején alkalmazott szintrem, emelés pedig az év második felétől fog csak jönni.
A díjak befagyasztása mellett több, a lakossági bankszámlákat közvetlenül érintő változás is életbe lép. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy az alapszámla továbbra is díjmentes marad mindaddig, amíg az infláció három egymást követő hónapban nem esik a jegybanki toleranciasáv felső határa alá.
Emellett új kötelezettség hárul a pénzintézetekre: értesíteniük kell azokat az ügyfeleket, akik a jelenlegi számlacsomagjuknál kedvezőbb feltételekkel rendelkező konstrukciót is választhatnának.
Duplájára nő az ingyenes készpénzlimit
Igaz, erre még egy kicsit várni kell, hiszen nem január 1-től, hanem február 1-től emelkedik meg az ingyenes készpénzfelvétel értékhatára: 150 ezer forint helyett 300 ezer forintot lehet majd díjmentesen felvenni.
A lehetőség kizárólag egyetlen bankszámlához kapcsolható, és havonta legfeljebb két tranzakcióra vonatkozik. A két díjmentes készpénzfelvétel bármely magyarországi ATM-nél elérhető, vagyis nem szükséges a számlavezető bank automatáját használni. Fontos feltétel továbbá, hogy a bankok tranzakciónként nem állapíthatnak meg 150 ezer forintnál alacsonyabb felvételi limitet. Erre azért volt szükség, mert a pénzintézetek gyakran korlátozzák az idegen bankkártyával egy művelet során felvehető összeget.
Kiváltásra kerül a papír alapú TB kiskönyv
Megszűnik a papír alapú TB-kiskönyv használata, helyét az elektronikus e-TB kiskönyv veszi át. A változás jelentősen csökkenti a foglalkoztatók adminisztratív terheit, mivel többé nem kell vezetniük az „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról” elnevezésű nyomtatványt. Az új rendszer keretében a társadalombiztosítási kifizetőhelyek számára egy elektronikus felület válik elérhetővé, amelyen keresztül lekérdezhetők a biztosítási jogviszonyok adatai, valamint az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai és a baleseti táppénzre vonatkozó információk is.
Emlékeztető üzenetet kapnak a betegek
A jövőben automatikus értesítést kapnak a betegek a digitális időpontfoglalási rendszerben rögzített ellátásukról. Az EESZT működtetője a lefoglalt időpontot legkésőbb 48 órával megelőzően értesíti a pácienseket SMS-ben vagy e-mailben az ellátás pontos időpontjáról és helyszínéről. Amennyiben az időpontfoglalás és az ellátás között kevesebb mint 48 óra telik el, az értesítést a foglalást követő 12 órán belül küldik ki. Az emlékeztető üzenetek küldése 2026. március 1-jétől válik kötelezővé, a betegek mobiltelefonjára vagy e-mail fiókjába érkeznek majd az értesítések.









A Taj emelkedett 12.300 Ft-ra?
Ezt olvastam par héttel ezelött, de most nem latom sehol hogy igaz-e vagy sem.