Az egyre növekvő törlesztőrészletek hatására egyes pénzintézetek esetében megduplázódott a végrehajtási eljárás végeredményeként árverésre kerülő ingatlanok száma az Egyesült Királyságban. Bár a helyzet korántsem olyan drámai, mint az Egyesült Államokban, ahol a másodlagos jelzálogpiac bedőlése folytán közel 1 millió háztartás került veszélybe, az arányok a brit hitelfelvevőkre nehezedő nyomás fokozódására utalnak.
2006-ban közel 17 000 árverést bonyolítottak le a szigetországban, vagyis körülbelül 70 százalékkal többet, mint az előző évben. A szakemberek azonban attól tartanak, hogy a helyzet tovább romlik és az adatok mögött szerencsétlenül járt ügyfelek száma akár 33 870-re is emelkedhet.
Ez az érték már megközelíteni a 90-es évek végén tapasztalható árverési hullám csúcsát, pontos becsléseket azonban nehéz lenne adni, mert a tapasztalatok szerint a kamatemelési hullám átgyűrűzése körülbelül 18 hónapnyi levegőt hagy még a lakástulajdonosok számára. Ennyi idő áll rendelkezésre arra, hogy döntsenek a lehetséges megoldásokról.
A folyamatot lassítja, hogy jelenleg még csak a változó kamatozású hitellel rendelkezők érzik a kamatemelés súlyos hatásait, és a kétéves kamatperiódussal felvett hitelek tulajdonosai már érzik a változások szelét, de még nem szembesültek a riasztó tényekkel. Bár a brit lakáshitel-piacon a kölcsönök többsége változó kamatozású, így ahogy azt már az előbbiekben is említettük, a lassulás mértékét nehéz megbecsülni.
A jelzáloghitel-piacon uralkodó hangulat azonban a szakemberek szerint a 90-es évek végét idézi, amelyre ráerősít, hogy a harmadik legnagyobb jelzáloghitel-intézet nyilvánosságra hozta: az árverések száma az elmúlt fél évben megduplázódott. De több pénzintézet is jelentős mértékű növekedésről számolt be.
A piacra nehezedő nyomás láttán könnyű megérteni, hogy miért merültek fel az amerikai példa láttán azok a félelmek, hogy a brit subprime szektor is veszélybe kerül. A pénzügyi felügyelet szerint a kereskedelmi bankok, mivel nem akartak lemondani a kockázati felárról, túlságosan nagy kockázatot vállaltak, amikor bizonyos ügyfélkörök előtt is megnyitották a hitelcsapokat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kockázatos ügyfelek alatt a pénzügyi felügyelet a BAR-listás és köztartozással rendelkező magánszemélyeket érti. Az események fényében pedig érthetővé válik, hogy a hazai bankok miért zárják ügyfélkörükből ezeket a potenciális ügyfeleket.
Hazánkban jelenleg nem kell tartanunk a forint hitelek kamatainak nagy mértékű megnövekedésétől, a devizahitellel rendelkezőknek azonban bőven van félnivalója, hiszen a globális kamatemelési trendet követi a svájci jegybank és az EKB is. A kamatemelési periódus közepette pedig mindenképpen érdemes alaposan meggondolni, hogy a családi költségvetésbe belefér-e a kamatemelés hatására növekvő törlesztőrészlet is, bár ennek hatását eddig tompította a forint erősödése.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







