Kiadhatatlanok lettek az ingatlanok?

A 90-es évek elején a multinacionális vállalatok megjelenésével kezdődött meg a hazai albérleti piac felfutása, az ide érkező nyugat-európai közép- és felsővezetők számára nehéz volt albérletet keríteni a szűkös kínálattal rendelkező hazai piacon.

A bérleti díjak a jobb minőségű ingatlanok esetében elérték a 60-72 ezer forintot, miközben az ingatlanok négyzetméterárai ennél alacsonyabbak voltak, így az ingatlanbefektetés várható megtérülési ideje körülbelül 6-8 év körül alakult, a nyugaton jellemző 15-20 éves mértékkel szemben.

Elsőként a külföldi vásárlók fedezték fel a magyar piacban rejlő lehetőséget, majd a hazai építési vállalkozók ébredtek és építettek kifejezetten kiadási céllal ingatlanokat. A legkésőbb a lakosság figyelme irányult az ingatlanok irányába, a 90-es évek pénzügyi válságai után, az ingatlanárak igazi robbanása ebben az időszakban következett be.

Az ingatlanpiac telítődése, a kínálat bővülése lefelé nyomta a bérleti díjakat, melyek az elmúlt 6-8 évben stagnáltak. Így alakulhatott ki az a helyzet, hogy manapság a kiadásból élőknek már a bérlők kegyeit kell kiszolgálnia és nem válogathatnak úgy köztük, mint ahogy azt a kilencvenes évek elején megtették.

Manapság egy 4 hálós, 2-3 fürdőszobával rendelkező családi házat elhelyezkedésétől, és a benne található extráktól függően 3500-6000 euróért lehet bérbe adni. A külföldiek továbbra is a budai oldalt, míg a fiatal pályakezdők inkább Pestet preferálják.

Persze manapság a külföldiek már nincsenek egyedül a hazai piacon, a magyar bérlők azonban az igencsak szerény, egy garzon esetében jellemző 35-40 ezer, egy másfélszobás lakásnál pedig 50-70 ezer forintos bérleti díjakat se tudják könnyedén kifizetni.