A rendszerváltás óta drámaian csökkent a fővárosi zöldfelület nagysága, A Fővárosi Kertészeti Vállalat egykori vezetője, Radó Dezső már 2001-ben úgy becsülte, hogy a pusztulás legalább két városligetnyi területet érint - írja a Magyar Hírlap.
A főváros tüdejét adó zöldterületek csökkenése súlyos következménnyel járt a Budapesten élő 1,7 millió ember egészségére: évente körülbelül 400-an halnak meg a levegőszennyezettség közvetlen következményeként, s manapság már 4-500 ezerre tehető az allergiás, illetve asztmás megbetegedésben szenvedők száma.
A levegőszennyezettség a gyárak bezárása és a rendkívül környezetszennyező autók forgalomból való eltűnése után is magas, egy szmogos napon megközelíti a Bükk hegységben jellemző, ideálisnak tartozz szintnél 20-30 százalékkal nagyobb mértéket. A korábban túlsúlyban lévő kén-dioxid helyét azonban a nitrogén-oxid, a por és a talaj menti ózon foglalta el.
A hatalmas forgalom vezetett oda, hogy egy budapesti lakos manapság 3 évvel alacsonyabb várható élettartammal rendelkezik, mint egy azonos korú, de tiszta levegőjű városban lakó ember. Az autósforgalom visszafogásában a tömegközlekedés fejlesztése segíthetne, ám az elmúlt 17 évben ehelyett villamosvonalak szűntek meg, alig szaporodott a kerékpárutak száma, a gyalogos forgalom pedig határozottan rosszabb állapotban van mint 1990 előtt.
A zöldterületek csökkenése azért is érdekes kérdés, mert a fővárosban fát, kivéve a magánkézben lévő kertek gyümölcsfáit és a katonai területen lévő fákat, csakis a főváros önkormányzatok engedélyével lehet kivágni. Kérdéses, persze, hogy az illegálisan kivágott több tíz, esetleg száz éves fákon mennyit segíthet a büntetés, amelyet az önkormányzat a kivágás fejében kiróhat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A fakivágás fő forrását természetesen az építkezések adják, de további problémát jelent, hogy az elpusztított zöld állományt senki sem pótolja, a rendszerváltás óta egyetlen jelentősebbnek mondható közpark sem létesült, holott az elmúlt 50 évben folyamatosan megvoltak a tervek a főváros zöldesítésére.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







