Ugyan Ausztráliától Grönlandig a világ minden táján ragyog a karácsonyfa decemberben, de ez messze nem volt mindig így. Csupán nemrégen jelent olyan jó üzletet a fenyőtermesztés.
Svájcban, a bázeli Kulturális Múzeumban megrendezett kiállításon fény derül arra is, hogy mióta is állítunk fát karácsonykor, s egyáltalán honnan ered ez a kedves szokás. Ami köré természetesen felépült a több milliárd dolláros üzlet. Évente mintegy 100 millió fát vágnak ki, többségüket Európában és Észak-Amerikában.
A többség elektromos izzókkal világítja ki fáját, de persze még akad olyan család, ahol a tűzveszélyesebb megoldást választják, vagyis gyertyával, csillagszóróval világítják meg a fát. Ráadásul egyre bővül a műfenyők piaca is, hiszen bőven akad olyan vásárló, aki nem kedveli a lehullott tűleveleket. És a fa-biznisz mellett még nem is említettük a díszek, dekorációs anyagok piacát.
Most pedig megnyitott a világ legelső Karácsony Háza Bázelben. A múzeum igazgatója, Dominik Wunderlin szerint a tulajdonos, Johann Wanner ezen a területen nemzetközi népszerűségnek örvend, vásárlói között megtalálható a pápa, illetve több uralkodó is.
A kiállításon így aztán az egyik attrakció egy fenyőfa Wanner díszítésével. A kiállítás legkisebb darabja egy apró, egy centes bélyeg, amely egy karácsonyfát ábrázol. Emellett érdekességként egy Párizsban vásárolt felfújható karácsonyfát is kiállítottak. A történelemben egyébként a legrégebbi, karácsonyfával kapcsolatos dokumentum egy 1605-ben kibocsátott német nyelvű krónikában található. Négyszáz évvel később vált a globalizálódott "karácsony-kultúra" szerves részévé csupán az örökzöld.
A karácsonyfaállítás szokása elsőként német luteránusok között jelent meg, de 1645-ben Johann Conrad Dannhauer, egy római katolikus teológus úgy nyilatkozott a szokásról, hogy az csupán elvonja a figyelmet a hitről. Aztán későbbiekben már az európai nemesség körében is díszítő elemmé vált a karácsonyfa.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egy késő 18. századi svájci rézkarc az első képi megjelenítése annak, hogy már a tehetős középosztály képviselői között is rendszeres szokássá vált a faállítás. A karácsonyfa-üzletet aztán a technológia fejlődése lendítette fel, ugyanis a drága viasz helyett már sokkal többen engedhették meg maguknak a sztearinból és paraffinból készült gyertyákat.
Ugyanakkor csupán a múlt században vált világszerte ismertté, és a katolikus vallásban is elfogadottá. II. János Pál pápa volt az első, aki a Szent Péter téren hatalmas karácsonyfát állított mintegy 30 évvel ezelőtt. Azóta ez a szokás a vatikáni naptár szerves részét képezi.








