A magyarországi ingatlanforgalmazók piaci részesedésének aránya folyamatosan növekszik, ehhez hozzájárul egyrészt a hálózatok földrajzi terjeszkedése, másrészt a szolgáltatási, tevékenységi kör bővítése is. Az Otthon Centrum, mely 106 irodájával a legnagyobb hálózatot működteti Magyarországon, 2007-ben közel 6000 tranzakció során, több mint 104 milliárd forint összértékű használt és új ingatlant értékesített. Jelentősen növekedett az Otthon Centrum Hitel Centere által közvetített hitelek összértéke is, a 2006-ban elért 24 milliárd forintról közel 80 százalékkal növekedett az újonnan kihelyezett hitelállomány nagysága, mely 2007-ben elérte a 43 milliárd forintot. Ezzel az OC HC a hitelközvetítői piac egyik legjelentősebb szereplőjévé vált, melyben a hálózaton belüli tranzakciók finanszírozási igénye mellett komoly szerepet játszott, a hálózaton kívüli hiteligények nagyarányú gyarapodása.
Kühne Kata, az Otthon Centrum franchise hálózatának ügyvezető igazgatója kiemelte: " A OC hálózat tovább kívánja folytatni az eredményes növekedés. Az elmúlt másfél évben megdupláztuk a hálózat irodáinak számát, a főváros mellett s jelen vagyunk 13 megyében, s célunk, hogy az év végére minden megyeszékhelyen elérhetőek legyenek szolgáltatásaink." Az Otthon Centrum hatékonyságát jelzi, hogy a hálózatban az értékesített ingatlanok átlagosan közel egyharmad annyi idő alatt találnak gazdára, mint a magán-értékesítésben eladásra kerülő lakások, házak.
Az OC online adatbázisában jelenleg mintegy 5400 új és 6700 használt, valamint 1800 egyéb (telek, tároló, üzlet, iroda, garázs) ingatlan szerepel, s az irodahálózat kizárólagos értékesítési megbízással rendelkezik az ingatlanok több, mint 30 százalékánál.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







