1 °C Budapest

Elkezdődött az építkezés: Jazz Loft, a lakáspiaci virtuóz

Pénzcentrum
2008. május 6. 15:21

Elkezdődött az építkezés Óbudán, a Vörösvári út, Hévízi utca és Hunor utca közötti területen, ahol jelenleg az Első Pesti Hengermalom budai üzemének patinás, ipartörténeti szempontból is jelentős épülete áll. A Jazz Loft Lakóparkban összesen 137 lakás - köztük loftok és penthousok - készülnek. Átadás: 2009. II. negyedévében.

Bár az itt épülő lakópark a XXI. századi városlakók ízléséhez igazodik, a régi malomépület nem lesz az új beruházás áldozata. Sőt, ezen a helyen a városi életforma sem a szürke egyhangúságot, hanem kényelmet, igényességet, lendületet jelenti. Az építkezés nyitányán a projektben résztvevők különleges feladatként jellemezték a Jazz Loft lakópark létrehozását. Turányi Gábor Ybl-díjas építész számára például valóban minden sablontól mentes kihívást jelentett a tervezés.

Nemcsak az 1800-as évek második feléből származó épülettel kellett számolnia, hanem azzal is, hogy loft- és penthouse lakások is meghatározzák a lakópark arculatát. A gyakorlati oldalt- azaz a generál-kivitelezést- képviselő Murus Zrt. vezérigazgatója, Seprényi Sándor szerint ez lesz az egyik legfontosabb lakáspiaci referencia cége számára. A kivitelezés éppen a modern házak és a patinás épület együttélése miatt valódi csemege egy építőipari cég számára.

A lakóházak mellett vélhetően az is sikerre ítéli ezt a projekttet, hogy a közeg egy közel négyezer négyzetméteres ősfás park. A lakások mellett olyan ínyencségek is erősítik a Jazz Loft hangulatot, mint például az eredeti francia étterem, az egyedülálló gourmet üzlet, vagy a bortrezor. A 137 lakás közül 7 egyedi kialakítású loftként, 33 pedig penthouse-ként épül.

Takács Imre, a beruházó Malomvári Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, hogy a legnagyobb piaci szereplőket választották a projekt partnereivé, így lett az értékesítő az Otthon Centrum, a projektvezető a Reality Kft., a finanszírozó a CIB Bank Zrt. és a tervező, illetve a kivitelező a már említett T2a Építésziroda és a Murus Zrt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Jazz Loft lakópark alapköve sem hétköznapi, hiszen egy Tokaji aszút is rejt a társasházi alapító okirat mellett az utókor számára. A Jazz Loft lakásainak átadása 2009. második negydévében várható.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?