A piaci szereplőknek ideje tudomásul venni, hogy a lakásárak szárnyalása véget ért, sőt vannak olyan szegmensek, ahol a kínálati árak csökkenéséről lehet beszámolni. A bankok alkalmazkodtak a megváltozott lakáspiaci környezethez és kedvező hitel-, valamint lízingtermékeikkel célozták meg az érdeklődőket. Az ingatlanpiaci szakértők szerint érdemes mindent inkább többször is végigszámolni, mielőtt aláírjuk az adásvételi szerződést!
A jelenlegi piaci környezetben a meglévő lakásunk értékesítése az új lakás foglalózása előtt talán fontosabb, mint valaha. Az erős túlkínálat következtében a korábbiakhoz képest hosszabbá vált az értékesítési idő, ezért aki nem adja el időben a lakását az rendkívül kedvezőtlen helyzetbe kerülhet. Ha később alacsonyabb áron sikerül csak értékesíteni a lakásunkat, akkor magasabb összegű hitelt kell felvenni, ami tovább növeli a kiadásokat.
A bankok által díjmentesen végzett hitelezési előminősítés mellőzésével az ügymenet során kellemetlen meglepetések érhetik az óvatlan vásárlót. A költözési szándék eldöntését követően érdemes felkeresni a bankunkat és ajánlatot kérni a maximum felvehető hitelösszegről és az aktuális kondíciókról.
Ha menet közben derül ki, hogy több hitelt kell felvenni, akkor sincs minden veszve, de a magasabb összegű hitelhez kamatfelár párosulhat. Az alacsony kamatok és a könnyen felvehető hitelek kora lejárt, a bankok óvatosabb hitelezési politikát alkalmaznak és ritkábban finanszírozzák a kockázatosabb ügyleteket.
A vásárlók többsége a stagnáló árak mellett további kedvezményeket próbál kiharcolni az eladótól, de emellett sokan megfeledkeznek a jövedelmeik átgondolt beosztásáról. A szakértők szerint azonban, ha egy lakás valóban első ránézésre belopta magát a szívünkbe, akkor nem érdemes a végletekig alkudni és esetleg elszalasztani a lehetőséget, mert a havi törlesztésünkben nem jelent akkora többlet-terhet a picit magasabb vételár.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Sajnos a finanszírozási lehetőségek felmérése és a megfelelő lakás megtalálása nem mindig jelent teljes sikert. Olyan eladót kell találnunk, aki gyorsan tud költözni és nem köti tőlünk független feltételekhez a költözést. A vevőnek érdemes pontosan utánaszámolni, hogy milyen várható kiadások merülhetnek még fel az ügylet során.
Semmiképpen ne írjunk alá úgy szerződést, hogy a jogi tanácsadónk nem véleményezte azt és kerüljük az olyan kikötéseket, hogy addig nem kapunk kulcsot, amíg az eladó nem talált magának megfelelő új lakást. Ez akár hónapokig is eltarthat, a hitelünk pedig időközben már kamatozik!
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







