16 °C Budapest

A vevők félnek, hogy nem épülnek fel a lakóparkok!

Pénzcentrum
2008. november 25. 12:15

A globális pénzügyi válságnak vannak nyertesei is. Ilyenek például azok a lakóparkok, amelyek már elkészültek, vagy hamarosan átadnak. Ezekben a válság ellenére van érdeklődés a lakások iránt. Most többnyire csak a magyarok érdeklődnek, az évi ötezer külföldi vevőnek idén "nyoma veszett".

A (majdnem) kész lakásokra azért van most nagyobb kereslet, mert a lakást keresők is félnek attól, hogy a hitelválság kapcsán a még csak tervezőasztalon létező ingatlanok építkezése esetleg csúszhat. Így pontosan nem lehet tudni, hogy azokba mikor is lehet beköltözni.

Kucsma Viktória, a 3 milliárd Ft beruházással megépülő Pasarét Residence marketingért felelős vezetője szerint: az ingatlanpiac visszaesése legkevésbé a luxus szegmensben épülő lakások piacát érinti. A jó helyen, jó minőségben megépülő lakásokra továbbra is van kereslet. A II. kerületben épülő lakópark vezetője szerint, ez a kerület már csak azért is marad az ingatlanpiac középpontjában, mert a kerületre rég kitették a megtelt táblát, nagyobb lakásszámú projekt itt már nem építhető.

Éppen ezért ide a legkevésbé gyűrűzik be Amerika hatása, a szűkös kínálat miatt itt nagyobb a kereslet a lakásokra. A környéken épülő lakóparkok közül főként azoknak nincs mitől tartaniuk, amelyek néhány hónapon belül átadásra is kerülnek. A (majdnem) kész lakásokra azért van most nagyobb kereslet, mert a vevők is tartanak attól, hogy a hitelválság kapcsán a még csak tervezőasztalon létező ingatlanok építkezése esetleg csúszhat. Így pontosan nem lehet tudni, hogy azokba mikor is lehet beköltözni.

A "majdnem kész" lakások egyébként most a lakni vágyókat vonzzák, elsősorban a magyarokat. A külföldi befektetők gyakorlatilag eltűntek nemcsak a kerületből, de egész Budapestről. Az utóbbiak átlag ötezer lakást vásároltak évente, ám idén ez a szám valószínűleg alig éri el az ötszázat. Ennek oka, hogy az angol, ír, spanyol, osztrák és német befektetetők most azzal vannak elfoglalva, hogy a már megvásárolt lakásaiktól gyorsan "megszabaduljanak", nem pedig azzal, hogy újakat vegyenek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Forrás: azprodukcio.hu

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 18. 14:33