Komoly bírságoktól tart 60-70 sárási ingatlantulajdonos, akik engedély nélkül építettek garázst, fatárolót, teraszt korábban üdülőnek minősülő házaikhoz. A győri városrész 4 éve lett lakóövezet, ekkor módosították 15-ről 30 %-ra a beépíthetőséget. Addig viszont sokan építkeztek illegálisan - írja az ingatlanmagazin.com.
Amíg Sárás üdülőövezetnek számított, a telkeknek mindössze 15 %-át lehetett beépíteni. Emiatt sokan engedély nélkül húztak fel garázst, fatárolót, teraszt. A most tiltakozók szerint az építkezések a városháza szakembereinek hallgatólagos beleegyezésével történtek. A városháza építéshatósági osztálya azonban tavaly bejárást tartott hatósági ellenőrzés keretében a területen, illegálisan felépült építményeket keresve. Több tucatot is találtak, s tulajdonosaik azóta már végzést is kaptak, amelyben több 100 ezer forintos bírság lehetősége is szerepel.

Dr. Lipovits Szilárd jegyző cáfolta, hogy a városháza hallgatólagosan beleegyezett volna az illegális építkezésekbe, s azt is megjegyezte, hogy még ebben az esetben sem adhatnának felmentést. Sáráson kívül az egész város területén várhatóak a közeljövőben ellenőrzések - közölte a jegyző.
Milyen megoldások születhetnek?
Tovább a teljes cikkre...
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







