4 °C Budapest

Nagycsaládosok, munkanélküliek olcsóbban juthatnak új gépekhez

MTI
2010. március 8. 10:02

A környezetvédelmi tárcánál előkészítés alatt áll, és néhány héten belül megjelenik az energiafaló háztartási gépeket kis fogyasztásúakra lecserélő támogatási program, amely az időseket, nagycsaládosokat és regisztrált munkanélkülieket segíti majd - mondta Dióssy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára.

A március 6-i Nemzetközi Energiahatékonysági Nap alkalmából tartott rendezvényen a szakállamtitkár ismertette azt is, hogy az épületenergetikai támogatási program keretében eddig 78 pályázó kapott összesen 1,5 milliárd forintot, a 322 pályázó 16 milliárd forintot igényelt.

Márciustól júniusig az ország öt nagyvárosában rendez "Legyen zöldebb E világunk" címmel kampányt a CECED Magyarország Egyesülés - jelentette be Mészáros Fanni cégvezető. Például minden városban elektromos hulladék gyűjtő versenyt szerveznek az iskolásoknak.

A CECED-et a magyarországi háztartási gép gyártók, és a kiemelkedő márkák forgalmazói hozták létre még 2004-ben. E szervezet tagjainak a cége a 2006-ban alapított Elektro-Coord Magyarország Nonprofit Kft., amely az elektronikai és elektromos hulladékok begyűjtését tekinti feladatának. Tóth Zoltán ügyvezető igazgató elmondta, hogy a elsősorban a kereskedőkre építenek, akik a gyakori akcióikban az új készülékek árából árengedményt adnak annak, aki a régit leadja náluk.

Magyarország 2016-ra személyenként 7-8 kilogrammra akarja növelni az évente begyűjtött e-hulladék mennyiségét - mondta Dióssy László.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31