Akár el is maradhat a júliusra várható gázáremelés, amennyiben a tárolóban maradt gáz felhasználását írják elő az egyetemes gázszolgáltatók számára a következő hetekben - írja a Népszabadság.
A napilap értesülései szerint az alacsonyabb fogyasztás miatt közel 2 mrd köbméter gáz maradt meg a téli időszakból a magyarországi kereskedelmi tárolókban, és könnyen lehet, hogy a politikai akarat úgy határoz a közeljövőben, hogy a szolgáltatókat ezen gáz felhasználására kötelezik, aminek hatására akár el is maradhat a júliusban várható gázáremelés.
Az ötlet alapvetően kivitelezhető, tekintettel a gazdasági válság gázpiacra gyakorolt hatására, hasonló eszközökhöz nyúlt az előző kabinet is a gázáremelés mértékének visszafogására. A kérdés megint csak az, hogy mi lesz akkor, amikor a tárolókban pihenő gáz esetleg áremelő hatással bír majd a jövőben. Persze a rendeletet meg lehet írni úgy is, hogy csak erre a nyárra legyen érvényes, tarkítva az egyébként is mindig kritizált gázipar-szabályozást annak kiszámíthatatlansága miatt. Egy ilyen lépés továbbá azt is jelentené, hogy októbertől már kevesebb tárolóban rekedt "olcsóbb" gáz maradna, így a következő árazáskor már szűkebb mozgástér maradna az árak kordában tartására, ráadásul egy olyan időszakban, amikor az emberek ténylegesen fogyasztanak is. A Népszabadság által említett 2 mrd köbméter, illetve annak elhasználása egy ilyen jellegű döntés kapcsán az idei nyáron igen valószínűtlen, hiszen az egyetemes szolgáltatás csak a kisebbik részét teszi ki az ország teljes gázfogyasztásának, ráadásul ebben az időszakban igencsak visszafogott gázfogyasztás mutatkozik.
FRISS HÍREK
Több friss hír
09:54
Erről ne maradj le!
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Otthon legolvasottabb
1
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. március 19. 10:02

Pénzcentrum | 2026. március 19. 06:05

Agrárszektor | 2026. március 19. 09:02




