Leállította a fűtést a szolgáltató hétfőn Székesfehérváron, a Vásárhelyi úti lakótelep 330 lakásában, "a lakók által felhalmozott tartozások miatt'". Az ott élők birtokvédelmi kérelmet nyújtottak be a város jegyzőjéhez, aki háromnapos határidővel hatósági határozatban kötelezte a kazánok tulajdonosát, a Stopping Hungária Kft.-t. a szolgáltatás visszaállítására.
Bóka Viktor jegyző az MTI-nek elmondta: a lakótelep öt társasházának három közös képviselője hétfőn reggel jelezte a központi fűtés leállítását, s kérte a birtoksérelem megállapítását.
A helyszínre küldött szemlebizottság megállapította a birtoksérelmet, azt, hogy a szolgáltató hétfő reggel óta a lakásokban csak temperáló fűtést biztosít, amely nem elégséges az életvitelszerű ott tartózkodáshoz. A város jegyzője ezért még hétfő délután határozatban szólította fel a kazánok tulajdonosát a szolgáltatás visszaállítására, s erre háromnapos határidőt jelölt meg.
Ha a szolgáltató az adott idő alatt nem tesz eleget a határozatban foglaltaknak, félmillió forint bírsággal sújthatják, a hatóság pedig rendelkezik a fűtés visszaállításáról. A jegyző döntése ellen nincs jogorvoslati lehetőség.
Bár a szolgáltató 15 napon belül bírósághoz fordulhat, annak a határozat végrehajtását tekintve nincs halasztó hatálya - tájékoztatott Bóka Viktor.
A jegyző határozatát már hétfőn kézbesítették a Stopping Hungária Kft. ügyvezetőjének, aki bár decemberben "aggályos" körülmények között eladta cégét egy, a közép-amerikai Belize városában bejegyzett Stopping Holding Kft. nevű vállalkozásnak, a tulajdoni lap szerint változatlanul a hőszolgáltatást biztosító kazánok tulajdonosának számít.
A fűtésszolgáltatást rendesen fizetők érdekeik védelmében ideiglenes rendelkezést kérve korábban a bírósághoz is fordultak. Az ügyben január 20-ra tűzte ki a tárgyalást a bíróság. A lakótelepen nem először szünetelteti a fűtést a szolgáltató. Októberben rövid időre leállt a hőszolgáltatással, csak temperáló fűtést biztosított a Stopping Hungária Kft.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kucsera Róbert, a cég ügyvezetője akkor arról tájékoztatta az MTI-t, hogy azért kényszerült erre a lépésre, mert nyolcmillió forint fűtési díjjal tartoznak a lakók, s emiatt nem tudott fizetni a gázt biztosító E.ON-nak.A vállalkozás annak érdekében, hogy biztosítani tudja a fűtés zavartalanságát, mintegy 40 millió forint hitelt vett fel, s a múlt év végére gyakorlatilag fizetésképtelenné vált. Az ügyvezető tájékoztatása szerint a lakók fűtéstartozása időközben tovább nőtt, 8,5-9 millió forintra emelkedett.
A cég új tulajdonosa - aki nem kívánja felfedni a kilétét - decemberben azt kérte a lakóktól, hogy a fűtésszolgáltatás feltételeként írjanak alá egy tíz évre szóló szolgáltatási szerződést. Azt azonban a lakótelepen élőknek csak a töredéke írta alá, így hétfőn leállították a lakótelepen a fűtést.
A helyzet rendezésére, s a lakók fizetési hajlandóságának felmérésére az önkormányzat a közelmúltban tett egy üzleti ajánlatot a Stopping Hungária Kft.-nek, a cég ügyvezetője azonban nem kívánt élni a lehetőséggel.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







