-3 °C Budapest

Cseréld le az autód egy gondolára: eladó egy velencei sziget

Pénzcentrum
2011. október 31. 11:03

Eladó a velencei Santo Spirito sziget, de hogy mennyit kérnek érte jelenlegi tulajdonosai, egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A Szentlélekről elnevezett, magántulajdonban levő sziget a velencei lagúna egyik gyöngyszemének számít. Motorcsónakkal tíz percre van a Szent Márk tértől és öt percre a Lidótól. "Akárki vásárolja is meg, valószínűleg luxusszállót épít majd a szigetre, de az is elképzelhető, hogy egy arab sejk saját bejáratú luxsvillát húz majd fel rá" - jegyezte meg a Corriere della Sera című napilap.


A sziget első tulajdonosai az 1140-ben ott kolostort építő szerzetesek voltak, akik egészen 1656-ig birtokolták. Akkor VII. Sándor pápa eladta a templom és a kolostor vagyontárgyait, többek között a templomban őrzött Tiziano-festményeket, és a szigetet az apostoli nuncius és a pápai nagykövetek szálláshelyévé tette. Amikor Napóleon csapatai megszállták Velencét, a Santo Spirito a francia haditengerészet helyi főhadiszállásává vált, és a II. világháborúig kaszárnyák sorakoztak rajta. Utána lakatlanul állt, 2002-2003-ban a Poveglia nevű padovai vállalkozócsoport vásárolta meg, amely most eladja.

Googlemaps beágyazás

Nagyobb térképre váltás

Az értékesítést az indokolja, hogy a velencei önkormányzat az idén engedélyezte a sziget újbóli beépítését. Nem a Santo Spirito az első piacra dobott velencei sziget, 2007-ben az önkormányzat a Santa Maria delle Grazie kórházszigetet értékesítette.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?