Brüsszelben hetek óta formálódik egy kompromisszumos javaslat, amely uniós forrásokkal ösztönözné az orosz energiahordozóktól függő tagállamokat, hogy leváljanak.
Idén mintegy ezerötszáz családnak segíthet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az EDF DÉMÁSZ közös hátralékkezelő programja - közölte a szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.
Győri-Dani Lajos elmondta, ebben az évben 47 millió forintos összeggel folytatódik a támogatási program, amellyel az EDF DÉMÁSZ a szolgáltatási területén nehéz szociális körülmények között élő fogyasztóit segíti, hogy számukra is elérhető legyen a villamosenergia-szolgáltatás. Reményét fejezte ki, hogy legalább ezerötszáz család tartozását sikerül rendezni, akik így fogyasztók maradhatnak.
Az ügyvezető alelnök közölte, a szeretetszolgálat - mint szakmai közreműködő - az EDF DÉMÁSZ támogatását úgy szeretné felhasználni, hogy a programban résztvevő családok is tegyenek meg minden erőfeszítést a tartozásuk rendezésére. Egy család tartozásának maximum felét lehet kifizetni a támogatásból - tette hozzá. Azoknak, akik részt szeretnének venni a programban, egy pályázati adatlapot kell kitölteniük.
Szólt arról, tavaly a programban a Dél-Alföldön 2860 ügyfélnek tudtak támogatást nyújtani. A program segítségével akkor 114 millió forint hátralékot sikerült rendezni - jegyezte meg.
Jean-Noel Reimeringer, az EDF DÉMÁSZ vezérigazgatója közölte, immár harmadik alkalommal tudnak a szeretetszolgálattal közösen segíteni azokon az ügyfeleken, akik önmaguk is részt vállalnak a díjhátralékuk megfizetésében. Végső cél a megelőzés, hogy ügyfeleik a jövőben külső segítség nélkül is ki tudják fizetni határidőre a számláikat - mondta.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







