A jegybank adatai alapján az éves díjak növekedése mindössze 1,8 százalék volt, ami részben a lakásbiztosítási kampánynak és a biztosítók önkéntes díjkorlátozásának köszönhető.
Birtokba vette a Citadellát a XI. kerületi önkormányzat, a hasznosítási pályázat tavaszi kiírásáig a korábbi bérlők ideiglenesen a területen maradnak - jelentette be Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.
A polgármester jelezte: célszerűnek tartja a Gellérthegy teljes területét összehangoltan fejleszteni, a fővárosi önkormányzattal és az állammal közösen. Szavai szerint a kiemelt turisztikai terület komplex gondolkodásmódot igényel, ezért szakmai szervezetek bevonásával szeretnék felfedni a terület rejtett értékeit, illetve új turisztikai és kulturális attrakciókat odavinni. Ezek részleteiről később készül koncepció - tette hozzá Hoffmann Tamás.
A Citadellára várhatóan tavasszal ír ki hasznosítási pályázatot az önkormányzat, a jelenlegi bérlők - akik mind aláírták a birtokba adási szerződést - a pályázat lezárultáig maradhatnak. Az átmeneti időszakban a kerület havi 800 ezer forint bevétellel kalkulál.
A nemzeti vagyon részét képező Citadellával kapcsolatban folytatott közigazgatási eljárási határozat október 1-jén mondta ki, hogy az eddigi használat, hasznosítás nem felel meg a világörökségi törvényben foglalt követelményeknek, ezért a Citadellát használó, hasznosító személyek, társaságok és cégek kötelesek az általuk birtokolt területeket 30 napon belül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. mint az állam tulajdonosi jogait gyakorló szerv birtokába adni. A kultúráért felelős miniszter a világörökségi törvényben előírtak szerint felülvizsgálati eljárást indított a Citadella használatára vonatkozóan.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







