A vállalat közölte azt is, hogy decemberben az enyhébb időjárás miatt a lakossági gázfogyasztás 8 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest.
A szezonalitástól jócskán eltérő, hetek óta húzódó, kifejezetten meleg időjárás miatt jelentősen csökkent decemberben a lakossági célú gázfogyasztás Magyarországon. Mindez azt jelenti, hogy sokan megkönnyebbülnek majd a decemberi gázszámla láttán. Az átalányosok számára viszont csak a fordulónap után derül ki, mit jelent forintosítva az egész évre jellemző változékony időjárás.
Januárba lépve kijelenthetjük, hogy az elmúlt évek legmelegebb decembere áll mögöttünk. Nem sűrűn fordul elő ugyanis, hogy az év utolsó hónapjában a havi abszolút maximum hőmérséklet 14-15 Celsius fok körül alakul Magyarországon, s a 2-3 Celsius fok körüli átlagos középhőmérséklet is inkább februárra jellemző. Összehasonlításképp tavaly decemberben -0,6, 2010 decemberében pedig -1,7 Celsius fokig futott csak fel havi összesítésben a hőmérő higanyszála. Bár a megszokottnál melegebb idő miatt idén nem volt fehér karácsonyunk, a decemberi gázszámlának viszont sokan örülhetnek majd. Néhány fokos eltérés is elegendő ahhoz ugyanis, hogy jelentősen változzon egy-egy háztartás gázfogyasztása.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal földgázfogyasztási adatai szerint tavaly decemberben, -0,6 Celsius fokos átlaghőmérséklet mellett 570 millió köbméter körül alakult a háztartási célú gázfogyasztás Magyarországon; 2010-ben pedig 632 millió köbmétert regisztráltak -1,7 Celsius fokos középhőmérséklet mellett. Idén decemberben viszont ennél jóval enyhébb volt az időjárás; a 2-3 Celsius fok körüli országos középhőmérséklet mellett várhatóan 500-550 millió köbméter körül alakult a lakossági gázfogyasztás (pontos statisztikákat csak később teszi elérhetővé a mekh - a szerk.). A kisebb fogyasztás pedig természetesen a decemberi számlákon is látszódni fog, már amennyiben nem vagyunk átalányosok.
A januárban kibocsátott, februári befizetési esedékességű, a decemberi fogyasztást tartalmazó gázszámlákon tehát jóval kevesebb elfogyasztott mennyiség is szerepelhet, mint azt megszoktuk az elmúlt években. A 2010 decemberi adatokhoz viszonyítva például bő 100 millió köbmétert spórolnak majd meg a magyar háztartások; ez önmagában is 15-20 százalék megtakarítást jelent, ami a számla végösszegén is látszódni fog. Természetesen az elfogyasztott mennyiség a tavalyi árszabályozások miatt (2013-ban 10, majd 11,1 százalékkal csökkentették a lakossági gáz-, villamos energia, és távhő árát - a szerk.) eleve kevesebbe kerül, mint az elmúlt években.
A fogyasztók túlnyomó többsége viszont éves leolvasási rendben van. Ez azt jelenti, hogy évente egyszer olvassák le a mérőt és a két leolvasás közötti időszakban az előző fogyasztási időszak alapján megállapított mennyiségek kerülnek kiszámlázásra. A kézhez kapott összesítők tehát részszámlák, melyek a következő leolvasáskor megállapított tényleges fogyasztás elszámolásakor figyelembe vételre kerülnek. Az átalányosok tehát a következő elszámolási időszakban fizetnek majd többet, vagy éppen kevesebbet attól függően, hogy az adott éves fogyasztásuk miként alakult. 2013-ban viszont többször is előfordult a szezonálistól jelentősen, s hosszú távon tartó hőmérsékletingadozás. Márciusban, illetve májusban például a megszokotthoz képest többletfogyasztást generált a szokatlan, tartós hideg; míg októberben és decemberben éppen ellenkezőleg spórolásra adott lehetőséget az enyhe időjárás.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)








