A jegybank adatai alapján az éves díjak növekedése mindössze 1,8 százalék volt, ami részben a lakásbiztosítási kampánynak és a biztosítók önkéntes díjkorlátozásának köszönhető.
Megmozdult az alvó vízpartok ingatlanpiaca, a korai tavasz és az alacsony betéti kamatok meghozták a vásárlók kedvét. A hazai érdeklődők nagy része az olcsóbb nyaralókat keresi - írja a Napi Gazdaság.
A magyar érdeklődők nagy része az olcsóbb, tízmillió forint alatti nyaralókat keresi. Ugyanakkor van egy másik réteg is, főként a megtakarítással rendelkező nyugdíjasok, üzletemberek, akik befektetési céllal vásárolnak drágább üdülőt. Az orosz és ukrán vásárlási kedv mára lecsillapult, svájci és belga érdeklődőből viszont egyre több van.
Több balatoni településen a mai napig bőséges maradt a kínálat, így az árak is alacsonyabbak: 13 és 35 millió forint között vannak az árak. Viszont Hévízen a korábbi évek élénk keresletének hatására, Balatonfüreden pedig a folyamatos fejlesztések miatt nem engednek az árakból a tulajdonosok. Növekszik a térségben az albérletet keresők száma is, főleg a tó mellett munkát vállaló fiatalok miatt.
A Velencei-tónál található ingatlanok még mindig 20 százalékkal olcsóbbak, mint négy-öt éve. A nyomott árak, és az áprilisban befejeződő Velencei-tó Kapuja projekt keretében kivitelezett fejlesztések miatt egyre erősödik a kereslet Gárdony és Velence ingatlanjai iránt.
A Tisza-tó menti városokban egyelőre várják a holtpontról való kimozdulást. A két éve megépült poroszlói ökocentrum viszont egyre több érdeklődőt vonz, így a helyi ingatlanosok remélik, hogy előbb-utóbb megjön a vásárlók kedve a helyi üdülők iránt.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







