1 °C Budapest

Olimpia 2024: a parlament támogatja a pályázatot

2015. július 6. 15:04

Támogatja az Országgyűlés a 2024-es nyári olimpia és paralimpia budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándékot.

Erről 151 igen, 33 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett döntöttek hétfőn a képviselők.

A határozat kimondja, hogy a parlament támogatja a Fővárosi Közgyűlés, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Paralimpiai Bizottság szándékát, hogy megpályázza a XXXIII. olimpiai játékok és a XVII. paralimpiai játékok megrendezésének jogát.

A Ház felkérte a fővárosi önkormányzatot, a MOB-ot és a kormányt, hogy a pályázatot vidéki helyszínek minél szélesebb körű bevonásával, a környezetvédelmet szem előtt tartva, döntően a meglévő, illetve a 2024-ig - az olimpiától függetlenül - megépülő infrastruktúrára alapozva, a felesleges, később kihasználatlan fejlesztéseket kerülve készítse el. A Ház a teljes átláthatóságot, valamint a civil és szakmai szervezetek bevonásának fontosságát is hangsúlyozta a határozatban.

A képviselők felkérték a kormányt arra, hogy nyújtson támogatást az olimpia rendezési jogára pályázó Budapestnek, valamint a MOB-nak a pályázati dokumentáció elkészítéséhez.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A határozat értelmében az olimpiai játékokból származó költségvetési többletbevételeket elsősorban az egészségügy fejlesztésére kell fordítani.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 14:01