-3 °C Budapest

Emelkedhet az állami gondozottaknak járó búcsúpénz összege

2016. február 18. 08:30

Nyolc év után emelkedhet az állami gondozásból kikerülők otthonteremtési támogatása a gyermekvédelmi törvény tervezete szerint - írja a Magyar Nemzet.

Az otthonteremtési támogatás összege az öregségi nyugdíj legkisebb összegéhez van kötve, így nyolc éve nem emelkedett, és 2008-as értékének mára mindössze 77,4 százalékát éri. Ezt az összeget az állami gondozásból kikerült fiatalok akkor kapják, amikor nagykorúvá válásuk után el kell hagyniuk a gyermekotthonokat.

A tervezet szerint valamennyi kategóriában 199 500 forinttal nőne az állami gondozottaknak 18 éves korukban kifizetett összeg, akiknek 1,3-1,9 millió forint járna, attól függően, hány évet töltöttek a szakellátásban. Az emelés mértéke 11-15 százalékos lenne, amivel a támogatás még mindig nem nyerné vissza 2008-as értékét.

A Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár által jegyzett módosítás számos szigorítást vezetne be, hogy a fiatalok kizárólag lakhatásra fordíthassák a pénzt. A támogatás ugyanakkor a jövőben is felhasználható lenne albérletre is, ám az állami gondozásból kikerültek az összeg kimerültével hamar az utcára kerülhetnek.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?