A bázis alagútrendszere kanyarog és elágazik a jég alatt, ami megnehezíti a teljes feltérképezést.
A szemétszállítás átszervezési nehézségeire hivatkozva már 56 szolgáltató kért előzetes támogatást a hulladékpénzek kezelésével megbízott állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től - írja a Népszabadság.
Az igényelt összegek elbírálásával párhuzamosan a kifizetések elindultak. A pénzügyi igények kielégítése végett az NHKV Zrt.-nek 25 milliárd forint tartalék áll rendelkezésére - mondta Csizmadia Tamás, az NHKV szóvivője. Az állam legkésőbb július 1-jei hatállyal megvonta a helyi szemétszállítók számlázási jogát. A tarifát akkortól mindenkinek az újonnan alapított, állami NHKV-nak kell befizetni.A továbbra is helyükön maradó nonprofit szolgáltatók ezek után az NHKV-tól kapják meg a továbbműködésükhöz szükséges, különböző megfontolások szerint kiszámított anyagi forrásaikat.
A hulladékcégek anyagi ellehetetlenüléstől tartanak.
Csizmadia Tamás szerint ugyanakkor a közszolgáltatók anyagi problémái semmiképp nem vezethetők vissza az átállásra, hisz a cégeknek most még amúgy is az áprilisban beszedett díjakból kellene működniük. A szóvivő hangsúlyozta: a hulladékszállítás semmilyen körülmények között nem állhat le.
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 13. 19:04

Pénzcentrum | 2026. január 13. 18:43

Agrárszektor | 2026. január 13. 19:29





