A csillagászati tavasz kezdete Magyarországon 2026-ban is március 20-ra esik, a tavaszi nap-éj egyenlőség napjára. A tavaszi szünetig viszont még áprilisig várni kell.
Az internet áfakulcsa idén 27 százalék helyett már csak 18 százalék. Ennek ellenére előfordulhatott, hogy valakinek tisztán januárra eső tételek után is 27 százalékos áfát számoltak fel.
Az Index egyik olvasója kedden kapta meg a Vodafontól a mobilinternet előfizetésének az elektronikus számláját, amit január 25-én zártak le. Mind a január 1. és 25., mind pedig a következő január 26-tól február 25-ig terjedő időszakra 27 százalékos áfával terhelték a számláját, tehát
Mi a magyarázat?
A telefonos ügyfélszolgálaton arról tájékoztatták, hogy azért számláztak 27 százalékkal, mert a számla még tartalmazott hat napnyi 2016-os forgalmazási tételt. Ezek viszont nem nettel kapcsolatos tételek voltak.
Rendben van ez így?
A lap Palicz Petrától, az RSM DTM adótanácsadójától azt tudta meg, hogy a törvény alapján rendben volt az, ahogy a Vodafone a számlát elszámolta. Az áfakulcs változása miatt ugyanis most átmeneti szabályok vannak érvényben. Ezek alapján a havi alapon számlázott netes szolgáltatás esetében akkor lehet 18 százalékos kulcsot alkalmazni, ha
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- az elszámolási vagy fizetési időszak 2017. január 1-jén vagy azt követően kezdődik,
- és a számla fizetési esedékessége és kibocsátásának időpontja is 2017. január 1-je, vagy azt követő nap.
Az olvasó számlájában a netes szolgáltatás díja két részre bomlik: a net havidíjára (01.26-02.25.) és egy forgalmi díjra (internetforgalom 12.25-01.25).








