A Balaton térsége továbbra is a hazai nyaralópiac motorja: az északi parton 1,2 – 1,8 millió forintos négyzetméterárak jellemzők.
A legnagyobb baj, hogy a fiatalok nem tudják mivel elütni az idejüket, de épp ebben is segít nekik Kecskeméten a Hírős Agóra Nonprofit Kft. Az ifjúsági csapat vezetője, Szabó Csaba mesélt a programról, és annak sikereiről.
Hosszú múltra tekint vissza az ifjúságvédelem Kecskeméten, de kevesen tudják, hogy valójában milyen klassz programokkal segítik a fiatalokat. A HelloVidék kíváncsi volt az igénybe vehető szolgáltatásokra és lehetőségekre, ezért megkeresték Szabó Csabát, a Hírős Agóra Nonprofit Kft. ifjúsági csapatának vezetőjét, hogy válaszoljon a felmerülő kérdésekre.
Szabó Csaba többek között arról beszélt, a legnagyobb gond, hogy a gyerekeknek nincs mivel eltölteni az idejüket:
Emellett a vezető szerint sok fiatal egyszerűen nem tud boldogulni a bürokrácia útvesztőjében, de szerencsére a szervezet nekik is segédkezet tud nyújtani:
További részletek a HelloVidék interjújában.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







