Az elmúlt hét évben ötödével csökkent a természettudományos tantárgyakat oktató pedagógusok száma a magyar iskolákban.
Futószalagon állítják ki a felsőoktatási intézmények ezekben a hetekben a diplomákat, a frissen végzettek mellett most mindazok hozzájuthatnak oklevelükhöz, akiknek a bizonyítvány feltételéül szabott nyelvvizsgát nem sikerült megszerezniük. Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt elrendelt gazdaságvédelmi akcióterv első intézkedései között szerepelt, hogy akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatják diplomájukat. Függetlenül attól, hogy hány év telt el a tanulmányok óta, hány nyelvvizsga hiányzik vagy milyen szakra járt az illető.
Már több mint százezer beragadt diplomát állítottak ki az egyetemek és főiskolák a nyelvvizsga elengedésének köszönhetően, 81 ezret pedig át is vettek az érintettek - közölte a Magyar Nemzettel az innovációs tárca. A lap információi szerint főként bölcsész- és gazdasági oklevelekhez juthatnak hozzá kedvezményesen a fiatalok.
Július elejéig több mint 51 ezren jelentkeztek a bizonyítványokért, és a kormánydöntésnek köszönhetően mostanáig 101 ezer diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények, 81 ezret pedig már át is vettek az érintettek. A diploma átvételét nem kötötték semmilyen feltételhez, csupán jelentkezni kell az adott egyetemen, főiskolán. A hiányos nyelvtudás miatt beragadó diplomák kiadatásával évtizedes problémát old meg a kormány, főleg a vidéki, kisebb intézményekben tornyosultak kiugró mennyiségben a gazdátlan oklevelek.
A pályakövetési statisztikák szerint az elmúlt néhány évben volt olyan diplomaosztó, amikor a gazdasági oklevelek több mint 45 százalékát nem vették át a Kodolányi János Egyetemen, a műszaki diplomák 39 százaléka beragadt az Edutus Egyetemen, a bölcsészképzésben pedig az oklevelek egyharmada maradt gazdátlan az Eötvös József Főiskolán és a Gál Ferenc Főiskolán. A Nyíregyházi Egyetem az agrárdiplomák mintegy negyven százalékát tartotta vissza. Ezzel szemben a Műegyetemen, a Corvinuson, az ELTE-n vagy az Állatorvostudományi Egyetemen szinte egyáltalán nincs gond a végzősök nyelvtudásával, a beragadó diplomák aránya itt jóval öt százalék alatti, sőt némely szakon még az egy százalékot sem éri el.
Az ITM korábbi tájékoztatása szerint a könnyítés a Semmelweis Egyetemen összesen 1336 hallgatót érint, a Pécsi Tudományegyetemen körülbelül 6300 oklevél vár gazdára, a Debreceni Egyetemen pedig összesen 11 ezren örülhetnek. Az Oktatási Hivatal pályakövetési adatai alapján főként a bölcsész- és gazdaságtudományi területen jelentkezik a nyelvvizsgák problémája, ez persze abból is fakad, hogy ezeken a területeken tanul a legtöbb diák. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár elmondta:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Magyarországon évente átlagosan 120 ezer nyelvvizsgát tesznek le, a próbálkozások mintegy kétharmada jár sikerrel. Annak érdekében, hogy minél több fiatal beszéljen idegen nyelveket, a kormány 2018 óta visszatéríti a sikeres első nyelvvizsga - átlagosan harmincezer forintos - díját minden 35 éven aluli fiatalnak. Ezzel a lehetőséggel információink szerint az elmúlt két évben már közel hetvenezren éltek, több mint kétmilliárd forint értékben. E célra a jövő évi költségvetésben is ugyanennyi pénzt irányoztak elő.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







