-9 °C Budapest

Orbán Viktor a katonaságot is beveti: így segítik a rend fenntartását

2020. november 11. 12:35

A katonákat is bevonják a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalom fenntartásába - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

A kormányfő elmondta, Pintér Sándor belügyminiszterrel és Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel egyeztetett arról, hogy a hadsereget bevonják a kijárási tilalom és a közrend fenntartásába, illetve ott, ahol lehetséges, az egészségügyre nehezedő teher viselésébe. "Tehát a katonáink most nem háborúban fogják védeni a hazát, hanem besegítenek a rendőrségnek, besegítenek a központi közigazgatásnak, és besegítenek az egészségügyi ellátásnak is ott, ahol erre egyébként a belügyminiszter és az egészségügyi miniszter szerint szükség van" - közölte Orbán Viktor.

Hozzátette: ennek a jogi, személyi és pénzügyi feltételeit sikerült tisztázni az operatív törzs és a kormány ülése között, de a kormányülésen még meghoznak egy-két formális döntést, ezután pedig aláírja az erről szóló rendeleteket. A koronavírus-járvány miatt este 8 óra és reggel 5 óra között van érvényben kijárási tilalom az országban.

 

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher



Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42