Az Eurostat friss adatai szerint 2025-ben Magyarországon volt az egyik legmagasabb infláció Európában.
A méhészek globálisan és helyi szinten folyamatos küzdelmet folytatnak a multinacionális vegyi vállalatokkal szemben. A pusztulás a méhek és méhészek nélkül még sokkal nagyobb lenne - írja a HelloVidék.
A magyar méhészeti ágazat néhány éve leszálló pályára került, míg pár évtizede még az aranykorának örülhetett. Hogy mi ennek az oka, és milyen következményei lehetnek a gazdaságra és az egész természeti környezetünkre nézve, annak járt utána a lap, megkérdezve a szakmában több mint harmic éve sikeres szakembert, Fulmer Takács Ferencet, aki elhivatott méhész és mézszakértő, a legnagyobb hazai méhészet és a legkorszerűbb csomagoló vállalat, az Aranynektár Kft. tulajdonosa.
A húszezer tonnás magyar méztermelői piac jelenleg stagnál, a jövője pedig kérdéses. A helyzet már csak azért sem rózsás, mert a méhek jelentik az emberiség jövőjét, az olcsó mézhamisítványok pedig a méhészeti ágazat megsemmisülését.
Tizenöt év alatt a környezetbe juttatott agrokemikáliák mennyisége megduplázódott. Napjainkra eltűnt Európából a természetes rovarpopuláció nagyobbik fele, drámaian csökken a vadmadarak száma is, és a vadon élő növényvilág kedvezőtlenül változik.
Ezért az eltűnő vadrovarok helyett a mézelő méh végzi el a megporzást, és válik táplálékforrásává sokféle természetes életformának, így biztosítva azok túlélését.A méhészek globálisan és helyi szinten folyamatos küzdelmet folytatnak a multinacionális vegyi vállalatokkal szemben. A pusztulás a méhek és méhészek nélkül még sokkal nagyobb lenne.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ukrán mézzel nincs gond, az is természetes méz. Azért tud olcsóbb lenni, mert nagy a szegénység az országban, alacsonyak a jövedelmek és az előállítási eszközök is. De mindenhol hamisítják már a mézet, és ha feltűnően olcsón adja a kereskedő, legyünk résen. A legjobb egyenesen a termelőtől vásárolni. Viszont a magyar akácméz verhetetlen, nem tud versenyezni vele más ország.
Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







